Három király jelenlétében avatták fel az első magyar csillagdát
2023. augusztus 5. 19:05 MTI
210 éve, 1813. augusztus 5-én tették le a gellérthegyi csillagda, Európa akkor legkorszerűbb csillagvizsgálójának alapkövét. Az intézmény a kiterjedt nemzetközi tudományos kapcsolatokon túl jelentős szerepet töltött be a hazai kulturális életben is.
A kivilágított Buda és Pest 1815-ben, a Gellért-hegyen álló csillagdával
Korábban
Budán korábban már működött obszervatórium: miután a nagyszombati egyetem 1777-ben ide költözött, 1780-ban a királyi palota négyszögletes főtornyában (a mai nagy kupola helyén) megépült a Weiss Ferenc vezette csillagda.
A torony négy sarkában négy kis kupolában álltak a műszerek, de a kupolák közül csak kettő volt forgatható, és a tudományos munkát nehezítette, hogy a műszerek állványzata is ingatag volt. Ezt a csillagdát végül 1829-ben le kellett bontani, mert az épület statikailag nem felelt meg az igényeknek.
Az új, szerkezetileg is megfelelőbb obszervatórium felépítése már a 19. század elején felvetődött, helyszínnek végül a Gellérthegyet választották – Hell Miksa már 1777-ben ezt javasolta, mert alkalmasabbnak vélte a Várhegynél. József nádor 1813 júniusában engedélyezte a munkálatokat, az ünnepélyes alapkőletételt 1813. augusztus 5-én (egyes források szerint 8-án) tartották.
Az Uraniae (Uránia a görög mitológiában a kilenc múzsa egyike, az asztronómia és az asztrológia patrónusa) a mai Citadella déli végénél, a Buda városa által ingyen felajánlott telken épült meg Pasquich János matematikus-csillagász és Pollack Mihály tervei alapján, a belső terveket és a műszerek jó részét a müncheni Reichenbach-cég készítette.
A két kerek kupolás toronyból és a köztük lévő, kutatásokra szánt nagy teremből álló csillagvizsgáló 1815-ben készült el 80 ezer akkori forintból, két évvel később az igazgató és a személyzet számára a főépület mellé lakásokat is építettek.
Az obszervatóriumot 1815. október 26-án avatták fel ünnepélyesen a Szent Szövetség három uralkodója, I. Ferenc magyar király és osztrák császár, III. Frigyes Vilmos porosz király és I. Sándor orosz cár jelenlétében.
Európa akkori legkorszerűbb ilyen jellegű intézményének első igazgatója Pasquich János, másodcsillagásza Kmeth Dániel lett. Az obszervatórium hosszú évekig mintául szolgált a kontinens csillagdáinak építésekor, a Buda egyik legfőbb ékességének számító épületről számos metszet és festmény készült.
Az Uraniae tervrajza (1813)
A gellérthegyi csillagda a kiterjedt nemzetközi tudományos kapcsolatokon túl jelentős szerepet töltött be a hazai kulturális életben, feljegyzések szerint Kazinczy Ferenc, Széchenyi István, Döbrentei Gábor és a magyar szellemi élet számos más kiválósága is rendszeres vendégnek számított.
Az igazgatói tisztséget Pasquich visszavonulása után, 1824-ben Tittel Péter Pál vette át, akit 1831-ben bekövetkezett halálakor Vörösmarty Mihály versben siratott el. Tittelt Albert Ferenc követte az igazgatói székben, majd miután őt a szabadságharcban való részvétele miatt egyéves várfogságra ítélték, az utolsó igazgató Mayer Lambert Ferenc lett.
A világszínvonalú intézet sorsát Budavár 1849 májusi ostroma pecsételte meg. A magyar sereg a csillagda közelében állította fel ostromágyúit, s az osztrák tüzérség válaszcsapásaiban az épület szinte teljesen megsemmisült, ráadásul ki is fosztották.
A műszerek egy részét Albert Ferenc megmentette, ezek Egerbe kerültek. A Bach-korszakban az épület maradványait felrobbantották, hogy helyet adjanak a katonai erődnek, az 1850 és 1854 között felépített Citadellának.
A gellérthegyi csillagda újjáépítésének a terve 1890-ben még felmerült, de végül 1921-22-ben a Svábhegyen épült fel az új, Konkoly-Thege Miklós nevét viselő csillagvizsgáló. Az egykori gellérthegyi obszervatórium helyét ma tábla jelöli, emlékét őrzi a hegy aljában 1947-ben létesített Uránia Bemutató Csillagvizsgáló, amely 1949 óta a TIT keretében működik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
kommunizmus
- Gyorsan kiérkeztek a mentőegységek a biatorbágyi merénylet helyszínére
- Több mint fél ezer rendházat számolt fel a Rákosi-rendszer
- Rabtársainak is megtanította verseit a recski munkatábort megjárt Faludy György
- A legnehezebb időkben is biztos támasza volt az erdélyi magyarságnak Márton Áron
- Ellenségei családtagjainak sem kegyelmezett a politikai tisztogatások idején Sztálin
- Bár szakmai tapasztalata nem volt, mégis az MTI személyzeti vezetője lett Kádár János felesége
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után
- Még a cári család személyzetének sem kegyelmeztek a bolsevikok
- A „dolgozó nép” ellenségévé kiáltotta ki a kulákokat Rákosi Mátyás
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt 19:05
- Első látásra isteneknek hitték az aztékok a hódító spanyolokat 18:05
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas 16:05
- A magyar főváros az árvíz ellen: így öntötte el a Duna a múltban Budapestet 14:30
- Titkos diplomáciai küldetésen is részt vett a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert 11:20
- A jugoszláv vasútnál is dolgozott, mielőtt színész lett Peter Falk 08:20
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója tegnap
- Hatalmas reklámkampánnyal népszerűsítette az első angliai hőlégballonos repülést Lunardi tegnap