Hamarosan újra esőkirálynő ülhet a dél-afrikai balobedu törzs trónjára

Egy misztikus királyság Dél-Afrika mélyén

A gyarmatosítás, majd a 20. század második felének politikai változásai igen nagy pusztítást hoztak az afrikai monarchiák sorában. A hagyományos, törzsi uralkodók már a 19. században kénytelenek voltak átengedni hatalmuk szinte teljes egészét az európaiak számára, majd a dekolonizáció évtizedeiben sorra megdőlt Tunézia, Líbia, Egyiptom és az évszázados történelemre visszatekintő Etiópia trónja is. Afrikában ma már mindössze három ország – Marokkó, Szváziföld és Lesotho – államfője visel koronát.

A valóságban azonban korántsem ilyen egyszerű a helyzet. Bár az európaiak kivonulásával függetlenné váló afrikai országok kivétel nélkül a köztársasági államforma mellett döntöttek (már ha nem számítjuk a magát megkoronázó közép-afrikai diktátor, I. Bokassa rövid életű császárságát), ugyanakkor az 54 nemzetközileg elismert afrikai állam közül 18 jogilag is elismer a határain belül működő törzsi monarchiákat. Ezek a tradicionális alapon szerveződő királyságok és főnökségek jellemzően kevés gyakorlati hatalommal bírnak és inkább szimbolikus és kulturális szerepkörrel bírnak. Ugyanakkor éppen szimbolikus jelentőségükből fakadó társadalmi befolyásuk miatt az afrikai kormányok előszeretettel támaszkodnak rájuk a stabilitás fenntartása érdekében.

Az apartheid rendszert az 1990-es években felszámoló Dél-Afrikai Köztársaság ugyancsak számos ilyen törzsi monarchiát ismer el, amelyek közül a legjelentősebb kétségtelenül az ország keleti részén élő zuluk királysága. Ha létszámban igen, de történelmük gazdagságában nem sokkal marad el a zuluktól vagy a xhosáktól a Dél-Afrika északi részén fekvő, Limpopo tartományban élő balobedu törzs sem.

A balobeduk saját eredettörténetük szerint mintegy 400 évvel ezelőtt telepedhettek le Limpopóban, miután elhagyták a mai Zimbabwe területén fekvő szállásterületüket. A törzs élén évszázadokon keresztül férfi uralkodók álltak, amely korszakot a népi emlékezet szerint leginkább a kaotikus és rendszeresen testvérgyilkosságokba torkolló trónharcok jellemezték.

A balobedu törzs történelme a 18. század végén fordult új irányba, amikor az utolsó férfi uralkodó, Mugodo fejébe vette, hogy valóra váltja népe egy ősi próféciáját és trónra egy természetfeletti képességekkel bíró Esőkirálynőt ültet. A régi mondák tanításainak megfelelően Mugodo teherbe ejtette saját lányát, Dzungundini hercegnőt. A kettejük nászából született Maselekwane nevű lány I. Modjadji néven foglalta el 1800-ban a balobedu-trónt, megnyitva ezzel az esőkirálynők immár több mint két évszázados történelmét.

Az esőkirálynők hatalma leginkább a körülöttük kialakuló misztikumban gyökeredzett. Bár a korabeli Afrikában mindennaposnak számított, hogy a főnökök és törzsi királyok kíséretében helyet kapott egy esőcsináló is, a politikai vezető méltósága és eme kiemelt fontosságú misztikus szerepkör sehol máshol nem egyesült. Ennek megfelelően az esőkirálynő hatalmi reprezentációjának legfontosabb eleme a minden októberben elvégzett esőcsináló szertartás volt.

Rejtélyességüket tovább növelte, hogy hagyományosan szinte teljes elvonultságban éltek, és arcukat sosem mutatták meg a nyilvánosság előtt. Udvarukban számos úgynevezett „feleséget” tartottak, akiket a kisebb balobedu főnökök és települések küldtek hozzá. Ezek a – jellemzően a királyi család férfitagjaival összeházasított – „feleségek” (vagy ha úgy tetszik túszok) fontos szerepet láttak el az esőkirálynők államának összetartásában, valamint új politikai kötelékek kiépítésében is.

Az esőkirálynők „párjait” jellemzően szintén a királyi család férfitagjai közül választotta ki a Királyi Tanács. A királynőknek ugyan nem kellett egy partner mellett maradniuk sohasem, de fontosnak tartották, hogy gyermekei a „dinasztián belül szülessenek.” Ennek oka az volt, hogy szemben az Európában ismert férfiági örökléssel, a balobedu trón nőági primogenitúra szerint öröklődik, vagyis jellemzően az esőkirálynő legidősebb lányát teszik meg utódnak. A hagyományos világképük szerint maga az Esőkirálynő egyébként halhatatlan és a méltóság aktuális viselőjének egy rituális öngyilkosság keretében kellett azt átadnia utódjának. Erre azonban mindössze kétszer került sor, ugyanis II. Modjadji 1894-ben bekövetkezett, önmérgezés általi halála után a további esőkirálynők már nem tették meg ezt a lépést.

1. Egy misztikus királyság Dél-Afrika mélyén
2. Az esőkirálynők tündöklése és bukása - és egy újjászülető monarchia a 21. században

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

­nyár
Múlt-kor magazin 2020

• Agyagból készült a legősibb és legnagyobb maja építmény
• Főszerkesztői köszöntő
• Az erotika stílusa: Josephine Baker
• A kis magyar–osztrák háború és következményei
• Beilleszkedési kényszerpályán a délvidéki magyarság
• Erdélyi életstratégiák Trianon után
• A kárpátaljai magyarság megszállás alatt
• A felvidéki vármegyék és Csehszlovákia létrejötte
• Erdélyi fatányéros orosz jazzel