2020. nyár: A magyar film 30 felejthetetlen pillanata
ITT támogathatsz bennünket

„Halálbéke” – ezeket írták a magyar napilapok 1920. június 4-én

2020. június 4. 09:48 Múlt-kor

Igazságtalanság, gyalázat, harangzúgás, gyász és könnyek – e szavak állandó vendégei voltak a korabeli magyar sajtó 1920. június 4-i címlapjainak, ahol az újságírók szavakba próbálták önteni, mit is érezhet egy ország, amely egy békeszerződés következtében ezer éves területeinek kétharmadát veszíti el.

A Kis Újság illusztrációja az általuk
A Kis Újság illusztrációja az általuk "halálbékének" nevezett trianoni békeokmány aláírásáról

Néma tiltakozás
„Úrnapján sok millió magyar szív felzokog, sok millió magyar kéz ökölbe szorul. Magyarország Úrnapán a keresztre feszített Igazság képét mutatja. (…) A Trianon-palotában azok a magyarok, akik úgyszólván szívök vérével írják alá a történelem legnagyobb igazságtalanságát, mert a nyers erőszak kényszeríti rá őket, emlékeztetői lehetnek az igazságtalanság elkövetőinek arra, hogy ezek egyúttal a történelem legkegyetlenebb hálátlanságát tanúsítják irgalmatlan cselekedetökkel. Az egész magyar nemzet lázongó lelkével tiltakozik ez ellen a hálátlanság ellen. Tudja, hogy ezzel nem változtatja meg a nyugati hatalmak elhatározását, mellyel épp az általuk hirdetett összes elveket csúfolják és gyalázzák meg; de a magyar nemzet azt is tudja, hogy a trianoni processzus, mely most bevonul Magyarország történetébe, nem döntheti föl örök időkre se az Igazság uralmát, se a történelem logikáját.”
(Magyarország, 1920. június 4.)

Június 4-én
„Nem gyászolunk és nem esünk kétségbe. Mert Magyarországban, a magyar nemzetben van annyi életakarás és életerő, hogy a nyitott sír mellől is újra felálljon s ledobja magáról a félig reázárt koporsófödelet. Van benne életerő és van benne életakarás még akkor is, ha a kezeit megkötő békét aláírja és energiáját, életképességét éppen azzal mutatja meg, hogy a nemzetek életébe való bekapcsolódás érdekében még azt a békét is aláírja, melyet saját lelke és szíve sugallatát követve, elég erővel dobhatna vissza.”
(Az Újság, 1920. június 4.)

Rendületlenül…
„Lobogó nemzeti zászlók alatt, a Szózat szívet rázó hangjai mellett, nagy tömegben vonult fel ma délelőtt Budapest népe, hogy a magyar politika és irodalom megdicsőült nagyjainak szobrai előtt tüntessen ez emlékezetes Úrnapján. Virággal és dallal áldoztak a nemzet nagyjainak és ezzel fogadalmat tettek, hogy hívek maradnak emlékükhöz és a magyarság minden ereje ezentúl csak arra irányul, hogy visszaszerezze nagyjaink Magyarországát, hogy az ezeréves hon teljes egészében legyen újra otthona az ezeréves népnek.”
(Az Est, 1920. június 4.)

Június 4.
Íme, elővesszük történelmünket és ráírjuk egyik levelére ezt a napot: 1920 június 4-ike. Egyáltalán nem reng meg a toll a kezünkben, amikor ezt megtesszük. Mert mi fog voltaképpen ezen a napon történni? Egy rászedett, megcsalt nemzetet arra kényszerítenek, hogy aláírjon egy okmányt, amely ezer esztendős múltját, jelenét és jövendőjét infámis módon megtagadja. Ha Magyarországon, vagy az elszakított részeken csak egyetlenegy ember akadna, aki azt mondaná, vagy hinné: lám, aláírták a békeszerződést, meg van a béke, ennek alapján a tíz századot megélt ország számára újabb századok vannak nyitva, amelyeket boldogan és erősen végigélhet, — ebben az esetben, igenis, tétovázna a kezünk, amikor a dátumot leírjuk a papirosra. Ebben az esetben volna ennek a nemzetnek egy része, — akármilyen elenyészően csekély része is — mely az égbekiáltó igazságtalanság előtt fejet tud hajtani és lelkében hajlandóságot matat, hogy a ránk rakott gyalázat ellen nem mer, vagy nem akar szívének lávás szilajságával lázadozni. Ilyen magyar ember azonban nem él a nap alatt. Mind a húszmillió, aki Szent István koronájának fényességében megfürdött, harsogva kiáltja a népeknek és az egeknek, hogy az a béke, amelyet rája kényszerítenek, nem igazi béke, számára az nem életet, hanem becstelen halált jelent.”
(Pesti Napló, 1920. június 4.)

Fogadalom
„A Himnusz mondja, hogy „megbűnhödte már e nép a múltat, jövendőt”. A Gondviselés azonban másképpen bánik velünk és nekünk mégsem szabad zúgolódnunk, mert az írás tanítja, hogy a kit az Isten megsebesít, az Isten meg is gyógyítja. Sebhelyeink megszámlálhatatlanok, megmérhetetlenek. E nyitott sebekre ragasztanak most flastromot odakint, itthon pedig megindul a könnyek árja. Azt mondjuk azonban, ha lehet, fojtsuk el, de mindenesetre rejtsük el szemünk patakzását legalább a világ elől és ne sóhajtozzunk bele férfiatlanul a könyörtelen éjszakákba. Erőseknek kell lennünk, a milyen erősek voltak, a kik megszerezték nekünk e hazát, a kik ezer év alatt műveltté, naggyá, hatalmassá és dicsőségessé tették.”
(Budapesti Hírlap, 1920. június 4.)

1920. VI. 4.
„Harangok zúgása hirdeti pénteken reggel, hogy új fejezet kezdődik a magyar nemzet történetében. Porig alázva, kifosztva és elhagyatottan, mint a megszedett fa, rongyokban járó koldusok lettünk, akik valaha parádés tiszttartói voltunk Európa kánaánjának. Szomszédaink, akiket vérünk hullajtásával védtünk a középkor barbárságának pusztító dühe ellen, — akiket eltartottunk tulajdon kenyerünkkel és emberré neveltünk a saját kultúránk erejével — hálátlanul elárultak bennünket és végigrabolták országunkat, amelynek több mint kétharmad részét megszállva tartják még ma is. És ezt a betörést az entente tudtával követték el; ölbe telt kezekkel nézték pusztulásunkat az angolok, franciák és olaszok, — megfeledkezve arról, hogy azért fejlődhettek naggyá, hatalmassá és gazdaggá, mert ezer éven át eleven testünk volt a bástya, melyen megtörtek Kelet barbárságának rohamai.”
(Nemzeti Újság, 1920. június 4.)

A bosszúállás
„A bosszúállás paragrafusokba szedett művét: a magyar békeszerződést ezekben az órákban írják alá Versaillesben... amikor ezek a sorok az olvasó elibe jutnak. A híres Versailles hírhedtté lett egy esztendő óta; a német meg a magyar békeszerződés, e két világtörténeti rémregény — a dátumok jelentőségével vagy jelentéktelenségével — fűződik a nevéhez. Ma, amikor már tudjuk, hogy a versaillesi ceremóniák után rövid időn belül elkövetkeznek a spaai konferenciák, amelyeknek az a föladatuk, hogy az elvakult képtelenségeket reális lehetőségeikké enyhítsék, a dátumok jelentőségénél ma már nem tulajdoníthatunk többet Versailles nevének. A nagynak hirdetett politikai koncepció, amelynek törékeny és laza szerkezetében csak egyetlen dolog: a bosszúállás politikája volt masszív és törhetetlen, nem bizonyult életképesnek. És ahogy 12—14 hónapon belül összeomlott, szükségképpen maga alá kell temetnie azt is, ami legtovább és legkitartóbban lélegzik benne: a bosszúállást.”
(Népszava, 1920. június 4.)

Testvéreinkhez
„A gyásznak, keserűségnek és elszánt haragnak ezen a fekete napján Páris felé csak egy megvető mosolyunk fordul, — szívünknek minden nemes, férfias érzése, testvéri részvéte, könnyes szeretete és az élő Isten színe előtt való esküvése felétek száll, testvéreink azon a drótsövényen túl, amellyel a vak bosszú, gyűlölet és telhetetlenség elszakítana minket egymástól örök időkre.”
(Új Nemzedék, 1920. június 4.)

A gúzsbakötött
„A gúzsbakötött nemzet kezét zsarnoki kényszer vezeti a békeokmány aláírásánál, amely a világtörténelem legégetőbb igazságtalanságát és legnagyobb badarságát tartalmazza. Maradandó lehet-e, ami ellentmond az erkölcsnek és a logikának?! Az ország néma tiltakozása a trianoni békekötés ellen magában foglalja a hitvallást, hogy az ideig-óráig elnyomott jognak és igazságnak végre is meghozza diadalát a történelmi fejlődés örök dogmája: az erkölcsi világrend.”
(8 Órai Újság, 1920. június 4.)

Úrnapja
„Oltári szentségünk nekünk a magyar haza. Isteni test az övé, amelyet megsanyargattak, keresztre tettek, tőrrel általvertek, nehéz sziklakő alá temettek. A magyar haza megváltó sebeit lássátok hát ma a négy oltárnál és azt imádjátok. Imádjátok és higgyetek a föltámadásában, mert el fog az jönni. Csak az ember hal meg, de örökkévaló minden, ami isteni eredet. Ebben higgyetek, mert ez az út, az igazság és az élet. A mi utunk, amelyet végig fogunk járni, a mi igazságunk, amelyet keresünk és a mi életünk, amelynek holnapjába emberi szem bele nem tekinthet.”
(Kis Újság, 1920. június 4.)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2020. nyár: A magyar film 30 felejthetetlen pillanata
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
A Pesti Napló címoldala 1920. június 4-énA magyar küldöttség érkezése 1920. június 6-án a Trianon-kastélyba, Benárd Ágost elől cilinderben, mögötte Drasche-Lázár Alfréd látható
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár