Habár az összes bombázó odaveszett, sikeres volt az amerikaiak vakmerő akciója Japánban
2020. október 24. 08:34 Múlt-kor
Korábban
Rögös út hazáig
A sikeres akciót követően a gépek elrepültek a Csang Kaj-sek által birtokolt terület irányába, sőt, a térségben ritkábban előforduló, Japán felől fújó keleti szél még meg is könnyítette a dolgukat. A probléma az volt, hogy közben besötétedett, az alattuk lévő felhőzet miatt pedig nem tudták pontosan, hogy a tenger fölött járnak-e, vagy már elérték a céljukat. Harmadrészt pedig az amerikaiak és a kínaiak közötti elégtelen kommunikáció miatt nem sikerült a megfelelő jeladókat telepíteniük, így némán kellett leereszkedniük az alattuk lévő sötétségbe.
A parancsnokok ekkor úgy döntöttek, hogy addig repülnek, amíg ki nem fogy az üzemanyag a gépekből. Mielőtt a földbe csapódtak volna, a legénység ejtőernyőkön ugrott ki a gépekből. Maga Doolittle azok közé tartozott, akik aránylag „simán” megúszták a földet érést. A célként kijelölt Csucsou közelében „landolt”, és egy helyi amerikai misszionárius, John Birch segítségével kijutott a veszélyes zónából. A többieknek nem jutott ilyen egyszerű sors.
Az egyik gép, amelyet Edward J. York kapitány vezetett, Vlagyivosztoktól nem messze ért földet. A szovjetek azonnal elkobozták a repülőgépet, a legénységet pedig internálták. Az amerikaiak azonban egy helyi csempészt lefizetve végül Iránba szöktek, ahonnan a britek segítségével hazaszökhettek.
Ám nem mindenkinek alakult így a sorsa. Három ember életét vesztette a bevetés során. Nyolc társukat nem találták meg az amerikaiak, őket a japánok fogságba ejtették. A fogságuk ideje alatt megkínozták őket. A japánok tárgyalást tartottak, majd mindegyiküket halálra ítélték.
A halálos ítéletet három tiszten végre is hajtották, a maradék öt embernek „megkegyelmeztek” és életfogytig tartó magánzárkára ítélték őket. Egyikük a rossz bánásmód következtében a börtönben meghalt. Később, amikor már az amerikaiak tudtak a foglyok sorsáról, közvetítők segítségével kiharcolták a körülményeik enyhítését. A japánok egyébként bosszúhadjáratot indítottak a kínai szárazföldön, és kegyetlen bosszút álltak azokon, akikről csak gyanították, hogy segítették, vagy legalábbis nem adták fel az áthaladó amerikaiakat.
Maga Doolittle több visszaemlékezésben elmesélte, hogy arra számított, hogy az összes gép elvesztése miatt valamiféle megrovásban részesül majd. Meglepetésként érte, amikor kiderült, hogy nemcsak kitüntették, de elő is léptették.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Hitler
- Lecserélte a francia forradalom jelszavait a németekkel kollaboráló rezsim
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Megújulva, múzeumi kiállítótérként adták át az egykori levéltár épületét Kaposváron
- Hitler legbelső titkait is elárulta a szövetségeseknek korábbi bizalmasa, „Dr. Sedgwick”
- Nemcsak információs küzdelemben, tűzharcban is alulmaradtak a sörpuccs kirobbantói
- Perceken múlt, hogy elkerüljük a második világháborút
- Mondvacsinált „provokációra” válaszul kezdődött el a második világháború
- Mit érhetett volna el valójában a Valkűr-hadművelet sikere?
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.