Gyászba borult Magyarország a trianoni békeszerződés aláírásának napján

2023. június 4. 09:05 Csernus Szilveszter

Korábban

Hetven perces beszédével sem tudta megváltoztatni a trianoni békefeltételeket Apponyi Albert
Az utolsó hazakerült magyar települések Trianon után: Somoskő és Somoskőújfalu
A Rongyos Gárda kétes tevékenysége is veszélybe sodorta a soproni népszavazást

Trianon a parlamentben

Az istentiszteletek után ült össze a Nemzetgyűlés Simonyi-Semadam kormányfő jelenlétével. Rakovszky István házelnök röviden hitelesítette az előző ülés jegyzőkönyvét, majd rövid beszédet mondott. „A kényszer hatása alatt ezt az u. n. békeszerződést aláírjuk. De a lehetetlen dolgokra senki sem kényszeríthető. (...) Bízzunk e gyásznapon az isteni Gondviselésben, bízzunk nemzetünk szívósságában, amely egy évezreden át Európa védpaizsa volt.”

A házelnök üzent a határon túl maradt majdnem három és félmillió magyarnak is: „A tőlünk elszakított országrészeknek pedig azt üzenjük: ezer évi együttlét után válnunk kell, de nem örökre! E pillanattól kezdve minden gondolatunk, éjjel-nappal minden szívdobbanásunk arra fog irányulni, hogy régi dicsőségben, régi nagyságban egyesülhessünk velük.” A magyar történelem talán legrövidebb parlamenti ülését – tíz perccel megnyitása után – egyhangú egyetértéssel berekesztették.

Az egyesületek és szövetségek szerte az országban bátorító felhívásokat tettek közzé. A „megszállott vármegyék követei”, azaz az elcsatolt területekről elüldözött vagy elmenekült alispánok és megyegyűlési tagok a pesti városházán tartottak gyűlést. Itt kiáltványt intéztek a világ közvéleményéhez, melyben tiltakoztak az igazságtalan béke ellen és a vérszerződés kötelességére hivatkozva „írták elő” a haza bármilyen eszközökkel való védelmét.

Az aznapi magyar sajtó előrevetítette az aláírást, a trianoni eseményeket csak az este megjelenő napilapban olvashatták először. A június 4-i számok tanácstalanságát tükrözi, hogy némelyek csak a dátumot adták meg címként. Buzinkay Géza sajtótörténész mutatott rá, hogy ennek ellenére egymástól függetlenül képviseltek egységes álláspontot a napilapok olyannyira, hogy „aki nem ismerné politikai hovatartozásukat, az írásokat olvasva nem tudná besorolni őket”. A békeszerződés kérdésében tehát minden magyar együttérzett.

A trianoni békeszerződés országhatárokra vonatkozó előírásai sohasem valósultak meg teljes egészében. Az államnak a békeszerződésben érintett kétharmadát 1919. nyarára már szinte teljesen elfoglalták szomszédaink és az annexiót a győztes nagyhatalmak is elismerték, ilyen szempontból a békeszerződés csak formalitás volt. Másrészt a trianoni béke nem pillanatnyi állapotot tükrözött: Baranya és vidéke délszláv, míg Nyugat-Magyarország magyar uralom alatt állt, így mindkét területre vonatkozóan változtatásra vártak a nagyhatalmak.

Az erdélyi bevonulást ünneplő férfi Trianonra emlékeztető transzparenst mutat nagy-Magyarország térképpel és „Nem nem soha!” felirattal (MTI / Hadtörténeti Intézet)

1921-re a magyar és a többi érintett állam is törvénybe iktatta a szerződést, majd megkezdte munkáját a négy határmegállapító bizottság, hogy ingatlanról ingatlanra kijelölje a határokat. A bizottságnak (is) köszönhetően két településnél módosult a trianoni határ: Somoskő és Somoskőújfalu került hazánkhoz. Az osztrák-magyar határszakaszon sem a trianoni határok állnak manapság: 1921-ben tizenkilenc településnek (köztük Sopronnak) sikerült kivívnia, hogy maguk dönthessenek hovatartozásukról, mely során öt település Ausztriához, míg tizennégy a Magyar Királysághoz került.

A mai határok már az 1947-es békeszerződésből fakadnak, amely (három falu eltéréssel) nem a trianoni, hanem éppen a fentiek miatt az 1938. január 1-i határokat állította vissza. Napjaink államhatárait emellett a rendszerváltás után született kétoldalú államközi egyezmények, szerződések erősítették meg. Az Országgyűlés 2010. május 31-én nyilvánította június 4-ét, a trianoni békeszerződés aláírásának napját a nemzeti összetartozás napjává.