Fűző, gallér, magas talpú – halálos divatok a történelemből
2023. november 14. 14:20 Kulcsár Ádám
Korábban
Sápadt bőr – lassú halál
Habár a nyugati kultúrában ma a napbarnított vagy a mesterségesen szoláriumban bebarnított bőrt tekintik vonzónak, a korábbi századokban a hófehér arcbőr volt a sláger. Mindez a felsőbb társadalmi rétegek kiváltsága volt, ugyanis például, aki a földeken, a tűző napon dolgozott, ritkán őrizhette meg a „szépségét”.
Az ókortól kezdődően körülbelül az 1920-as évekig a halvány, sápadt bőr elérése érdekében a nők különböző praktikákhoz folyamodtak, amelyek nemegyszer végzetesnek bizonyultak.
A testfelületre kent, ecettel kevert, ólomércet, időnként arzént is tartalmazó fehérítőoldat nem okozott ugyan azonnali halált, de a szert használók lassú mérgezés áldozatai lettek – így például maga I. Erzsébet (1558–1603) angol királynő is, aki himlő okozta bőrhibáit igyekezett eltüntetni. Ő emelte divattá a fakó bőrszínt, ránk maradt portréiről majdhogynem egy porcelánbaba képe köszön vissza. Hogy sminkje teljes legyen, arccsontjainak pirospozsgás mivoltát és ajkainak színét higany tartalmú cinóberfestékkel imitálta.
A különféle fehérítőszerek használatának egyebek mellett émelygés, fejfájás, étvágytalanság, hányinger, álmatlanság, zavartság, paralízis, valamint rothadó fogak voltak a következményei. A kozmetikai ólommérgezés egyik első dokumentált áldozata az 1760-ban, mindössze 27 éves korában elhunyt ír származású nemesasszony, Maria Gunning, Coventry grófnéja volt, aki híressé lett hófehér bőrével.
Habár bizonyítottá vált, hogy a fehérség elérése érdekében használt oldat hosszú távon halálos, a trend sokáig nem változott, és a készítmények sem újultak meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A polgári átalakulás programja és megvalósulása a 19. századi Magyarországon
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Az öntörvényű Garibaldit két magyar bajtársa is segítette a szicíliai partraszállásában
- Újjáélesztette a hazai szabadkőművességet a „dualizmus kultúrpápája”
- Egyedülálló módon megbecsülte gyárának alkalmazottait Ganz Ábrahám
- Elismert régész és szabadkőműves is volt a "dualizmus kultúrpápája"
- A fogságból is megszökött a magyar statisztika atyja, Keleti Károly
- Veszteséges pénznyelőből jövedelmező ágazattá tette a magyar vasutat Baross Gábor
- Sokallta Bosznia megszállásának költségeit, ezért lemondott a miniszterségről Széll Kálmán
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egy „második kiegyezés” juttatta hatalomba a Generálist és mamelukjait
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.