2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Feltalálók, akik a saját találmányuk áldozataivá váltak

2014. november 6. 13:18

Hordóban a Niagara-vízesés tetején

1984-ben Karel Soucek, a csehszlovákiai születésű kanadai kaszkadőr a fejébe vette, hogy egy saját készítésű hordó segítségével leereszkedik a Niagara-vízesésen. Miután egy próbaesésen letesztelte a 2,7 méter hosszú, 1,8 méter széles, vörös színű "járművét", amelyre a "Niagara utolsó fenegyereke - 1984" volt ráírva, július 2-án beleült, s nekirugaszkodott a mélységnek. Bár több helyen vérzett a teste, túlélte a zuhanást, amelyért később 500 dollár bírságot kellett fizetnie, mivel azt engedély nélkül hajtotta végre. Mellette több tízezer dollárt keresett a filmes jogok, valamint az interjúk miatt.

A sikerén felbuzdulva meggyőzött egy céget, hogy finanszírozza egyik újabb hajmeresztő vállalkozását, amely során a texasi Houston Astrodome tetejéről, mintegy 55 méteres magasságból nézne farkasszemet az alatta tátongó mélységgel, valamint az odaépített vízaknával. Soucek 1985. január 19-én sorra kerülő mutatványa azonban tragikus véget ért: a hordó nem a tartály közepére, hanem annak széléhez csapódott, a kaszkadőr súlyos sérüléseket szenvedett, s másnap elhunyt. A Niagara-vízesés mellett temették el.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár