Félresikerült zendülés miatt ragadt évekre egy lakatlan szigeten az igazi Robinson Crusoe

2018. május 24. 12:53 Múlt-kor

Daniel Defoe híres regényét, a hajótörött Robinson Crusoe megpróbáltatásairól talán mindenki ismeri. A könyvben elbeszélt történet azonban korántsem volt példa nélküli a való életben sem. Az angol írót például minden bizonnyal egy skót tengerész, Alexander Selkirk élete ihlette meg, aki alig egy évtizeddel a Robinson megszületése előtt volt kénytelen négy éven keresztül egy lakatlan szigeten élni.

Korábban

Alexander Selcraig 1676-ban született egy kicsi, skóciai halászfaluban egy cipészmester gyermekeként. Forrófejű fiatalként gyakran volt összetűzése a törvénnyel, így például bíróság elé állították templomban való illetlen viselkedésért (pontosabban csak akarták, lévén Alexander nem jelent meg a tárgyaláson, hanem inkább hajózni indult a tengeren), vagy éppen verekedések miatt. 1701-ben aztán saját apjával és testvéreivel fajult tetlegességig egy vitája, ami után elhagyta szülőfaluját.

Nevét ekkor Selkirkre változtatta és elszegődött egy partizánhajóra privatérnak. A privatérok lényegében olyan kalózok voltak, akiket egy adott állam engedéllyel – kalózlevéllel – ruházott fel, hogy háborús időben fosztogassák az ellenséges állam hajóit.

A kalózlét azonban korántsem volt móka és kacagás Selkirk számára. A Dél-Amerika felé vezető úton a legénység folyamatosan élelmiszerhiánnyal, rágcsálókkal, penésszel, vérhassal és egyéb fertőzésekkel küzdött. A feszültség pedig csak tovább fokozódott, amikor a hajó eredeti kapitányát, Charles Pickeringet elvitte a magas láz és helyébe elsőtisztje, Thomas Stradling lépett.

Stradling egy különösen népszerűtlen kapitány volt, így irányítása alatt mindennapossá váltak a verekedések a legénység tagjai között és egymást érték a zendüléssel való fenyegetések. Selkirk és Stradling – lévén mindketten fiatalok, büszkék és nehéz természetűek – különösen ki nem állhatták egymást. Konfliktusuk végül akkor hágott tetőpontra, amikor a hajó lehorgonyzott egy kis csendes-óceáni lakatlan szigeten, hogy feltöltse készleteit.

Selkirk ekkor meg akarta buktatni Stradlingot és magához ragadni a kapitányi posztot. Amikor a hajó indulásra készülődött, kijelentette, hogy ő nem hajlandó útra kelni, mivel a hajó bizonyosan el fog pusztulni az óceáni viharokban. Arra számított, hogy a legénység többi tagja követi példáját és fellázad Stradling ellen. Ez azonban nem történt meg, Stradling pedig örömmel hívta le a blöfföt és tényleg otthagyta – az akkor már mégis a fedélzetre vágyó – Selkirköt a kis szigeten. (A sors furcsa fintora, hogy a hajó nem sokkal később valóban elsüllyedt Columbia partjainál és a kevés túlélő spanyol fogságba esett.)

A szerencsétlenül járt skót négy teljes évet töltött egyedül a vadonban. Ezen időszak alatt leginkább rákra vadászva és gyűjtögetve tartotta fenn magát, apró kunyhókat épített magának menedék gyanánt és a szigeten talált anyagokból készített ruhákat és fegyvereket. A legnagyobb kihívás azonban nem a természet, hanem a magány volt számára. Saját bevallása szerint napjai nagyrészét a Biblia olvasásával, énekléssel és imádkozással töltötte.

Kitaszítottsága alatt két hajó is horgonyt vetett a sziget mellett, balszerencséjére azonban mindkettő spanyol hajó volt. Az angol uralkodó szolgálatában kalózkodó Selkirkre bizonyosan sötét sors várt volna, ha felfedi magát előttük, így inkább a bujkálás mellett döntött mindkét esetben.

Végül egy Woodes Rogers nevű angol privatér hajója is lehorgonyzott a sziget mellett 1709. február 2-án. Selkirk helyismeretével és vadásztehetségével segített újra formába hozni Rogers igencsak kimerült és a skorbuttól legyengült legénységét. Rátermettségével nemcsak legénységbeli helyét harcolta ki, de a kapitány második tisztjévé tette meg.

Rogers kapitány később papírra vetette tengeri kalandjait Cruising Voyage Round the World című könyvében. Ebben feljegyezte Selkirk történetét is, amelyet a skót elbeszélései alapján írt meg. A kitaszított kalóz mindennapjai később számos irodalmi alkotást megihlettek, amelyek közül a leghíresebb Daniel Defoe 1719-ben született regénye, a Robinson Crusoe volt.

Selkirk megmenekülése után nem sokkal újra korábbi önmaga volt, lévén 1713-ban Bristolban két év börtönre ítélték, amiért megvert egy hajóácsot. Szabadulása után ismét tengerre szállt és a Királyi Haditengerészet kötelékében kalózokra vadászott Afrika nyugati partjainál. Végül 1721. december 13-án, sárgalázban halt meg, holttestét pedig társai hullámsírba helyezték.