Ezerötszáz istenség útvesztője: az ókori egyiptomi hitvilág nyolc legérdekesebb alakja
2018. március 7. 16:59
Korábban
A szülés feltalálója: Néith
Néith harcos, illetve vadász istennő. Ember formájú és kopasz, kezében íj és nyílvesszők. Vászon ruhája olyan szoros, hogy a rugalmas szintetikus szövetek előtti korban vélhetően nehezen mozgott volna benne a harcmezőn. Titulusa, „az istenek anyja” a világ kezdetekor jelen lévő teremtő erővel azonosítja őt, és lehetséges, hogy az ő nevéhez kapcsolták a szülés „feltalálását”. A dél-egyiptomi Esznánál található Khnum templomában Néithet az ősvízből látjuk előjönni egy tehén-istennőként, aki pusztán szavaival szárazföldet teremt magának. Néithet egész Egyiptomban imádták, de különösképp a Nílus-delta nyugati részén található Szaisz (ma Szán el-Hagar) városához társították, ahol templomát „a méh [rovar] házának” is hívták. A 26. dinasztia idején (Kr. e. 664-625), amikor Szaisz Egyiptom fővárosa volt, ő lett az állam főistene, és az uralkodókat az ő templomához tartozó földeken temették el. Temploma és az ott lévő királysírok mára elvesztek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
sport
- A háborús károkat szenvedett Belgium nem volt jó választás az olimpia megszervezésére
- Furcsa testi elváltozásokat jósoltak a hosszútávfutás női képviselőinek
- Csaláshoz folyamodott a görög maratonista az első újkori olimpián
- Minden idők legjobb góllövői között tartjuk számon Zsengellér Gyulát
- A főváros egyik első gőzfürdője állt a Komjádi Sportuszoda helyén
- Többször alakította önmagát a filmvásznon Papp Laci
- A spanyol klub, amiben Puskás főnixszé válhatott
- Már gyerekkorában autóversenyző akart lenni a Forma-1 legendája
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 19:05
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20