2020. tél: Legendás anyósok
ITT támogathatsz bennünket

„Ez az ember vagy uralkodik, vagy meghal” – megmenekülhetett-e volna XVI. Lajos?

2016. január 11. 14:06

„Ide mindenki, aki meg akarja menteni a királyt” – kiáltotta 1793. január 21-én, XVI. Lajos kivégzésének reggelén Batz báró, a királypárti üzletember, aki társaival együtt kétségbeesetten próbálta megmenteni az uralkodót a haláltól. A főhóhért, Charles-Henri Sansont az esemény előtti napon több névtelen levélben figyelmeztették: a royalisták a Temple börtönétől a vesztőhelyig vezető útvonalon elrabolják a királyt, és nagyon meg fogja bánni, ha megpróbálja megakadályozni a mentőakciót. A báró és társai terve azonban eleve kudarcra volt ítélve, a kivégzésre összegyűlt hatalmas tömeg gyűrűjében ugyanis esélyük sem volt a megmenekülésre. Az uralkodónak korábban lett volna lehetősége elkerülni a kivégzést, ám eleinte a polgárháborútól tartva ellenezte a megfutamodást, amikor pedig rászánta magát a cselekvésre, sorozatos baklövések miatt vallott kudarcot a szökési terve. 

XVI. Lajos kivégzése 1793. január 21-én

„Ugyan, önök viccelnek! Asszonyok ellen?”

A francia forradalom alatt 1789 őszén következett be az első döntő változás a királyi pár életében. A kenyérhiány, valamint az uralkodó ellenforradalmi szándékairól terjedő hírek miatt elégedetlenkedő, párizsi asszonyokból álló tömeg („asszonyok menete”) október 5-én a versailles-i királyi palotához vonult. Mivel a királyi pár értesült már korábban a készülő megmozdulásról, lett volna lehetősége elmenekülni. Ideiglenes székhelyként elsősorban a rambouillet-i kastély merült fel, mivel kétszer olyan távolságra volt Párizstól, mint Versailles, ráadásul eleve nagyobb védelmet biztosított volna, mint a mindig nyitva álló királyi palota. Lajos azonban – a polgárháború elkerülése érdekében – nem kívánta eljátszani a szökevény király szerepét, mint ahogy a vérontástól is idegenkedett. Amikor tisztjei azt javasolták, támadjanak rá a palotát megrohamozó tömegre, csak annyit mondott: „Ugyan, önök viccelnek! Asszonyok ellen?”

Az asszonyok azonban férfiakat megszégyenítő módon viselkedtek. A király a nyomás hatására aláírta a forradalom egyik legalapvetőbb dokumentumát, az Emberi és polgári jogok nyilatkozatát, és megígérte, hogy két magtárnyi gabonát rendelkezésükre bocsát. De a feldühödött tömeg már nem elégedett meg ennyivel, és a királyi család fővárosba költözését kezdte követelni. Éjjel megtámadták a palotát, és a királyné, Marie Antoinette kis híján lincselés áldozata lett. Másnap a királyi család kénytelen volt Párizsba vonulni, ahol a Tuileriák palotája lett az új szállásuk.

A mellőzött uralkodó számára az októberi események után nyilvánvalóvá vált, hogy csak rendkívül korlátozott mozgástérrel rendelkezik, a forradalmi események pedig akár radikálisabb irányt is vehetnek. A királyné elsősorban fivérével, II. Lipót német-római császárral folytatott levelezése révén keresett kiutat a válságból, mivel azonban a fegyveres segítségnyújtás egyelőre elmaradt, a királyi pár önálló akcióra szánta el magát.

A Svájcba emigrált Breteuil báró, a király bizalmi embere már 1790 őszén azt tanácsolta az uralkodónak, hogy hagyja el Párizst, és utazzon az egyik keleti határerődbe, ahonnan majd Bouillé márki, az északkeleti hadsereg főparancsnoka által biztosított alakulatok által védve kedvezőbb pozícióból tárgyalhat az Alkotmányozó Nemzetgyűléssel. A szökés célállomásaként a lotaringiai Montmédyt jelölték meg. A márki és a svéd Axel Fersen gróf, Marie Antoinette kegyence (egyes híresztelések szerint szeretője) hat hónapon át rejtjeles levelezéssel dolgozta ki a szökés részleteit.

A tervbe azonban már a kidolgozás során is számos hiba csúszott. Lajos a rövidebb, nagyobb forgalmú út helyett a hosszabb, nagyobb kockázatot jelentő útvonalat választotta, mivel attól félt, Reimsben, 16 évvel ezelőtti koronázása helyszínén felismernék. Az útvonal mentén ráadásul kisebb katonai egység elhelyezését kérte, hiába figyelmeztette Bouillé márki és Fersen gróf, hogy ezek csak nyugtalanságot fognak kelteni a lakosság körében. Mivel Marie Antoinette nem akart elszakadni szeretteitől, a család 1791. június 21-re virradó éjjel két gyors kocsi helyett egy lassú, feltűnő hintóval indult útnak a Tuileriákból. A királyné a gyerekek nevelőinek, a király pedig inasnak álcázva vágott neki az útnak. Az uralkodó eltűnésének híre villámgyorsan elterjedt a fővárosban, de hogy a párizsiak mennyire nem estek kétségbe, jól mutatja a közszájon forgó mondat: „No lám, nincs királyunk, mégis jól aludtunk!”

Private Sentinel

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2020. tél: Legendás anyósok
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
Id. Robert Dighton: XVI. Lajos visszatérése PárizsbaXVI. Lajos letartóztatása Varennes-ben (Jean-Baptise Lesueur)A Tuileriák ostroma (J. Smith metszete)XVI. Lajos a Nemzeti Konvent előtt 1792. december 26-ánAz egykori király kivégzéseA disznóként ábrázolt XVI. Lajos

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár