Évtizedeken át nem szűntek jelentkezni a magukat a halott XVII. Lajos francia királynak kiadó szélhámosok

2018. december 3. 18:09 Múlt-kor

Korábban

Az első szélhámosok

A titkos temetést követő években több tucat ember állt elő azzal, hogy valójában ő a trónörökös. Többségük a monarchia 1815-ös restaurációját követően Angoulême hercegnéjévé vált Mária Terézia Saroltát zaklatta bizonygatásával. XVII. Lajos nővérét egészen 1795-ös szabadon engedésétől 1851-es haláláig nem hagyta nyugodni a kérdés, hogy mi történhetett öccsével.

Végül 100-nál is több „jelentkező” akadt, aki azt állította, ő XVII. Lajos. Számos gyakorlati oka volt annak, miért próbálkoztak ennyien: a Bourbon-család restaurációja sosem volt kizárható lehetőség, és a sikeres imposztor ez esetben könnyen Franciaország trónján találhatta magát. Sokuknak úgy is sikerült némi hírnévre és vagyonra szert tenni, hogy végül bebizonyosodott szemfényvesztésük, ez pedig másokat is bátorított.

A szélhámosokat nagyban segítette, hogy utolsó napjaiban XVII. Lajos már nem is volt hajlandó szólni senkihez, és senki, aki boldog gyermekként még látta, nem találkozott vele börtönbe vetését követően. Dr. Pelletanon és néhány barátján kívül pedig senki sem tudott a tartósított szívről, amely az orvos íróasztali fiókjában volt elzárva.

„Nincs valódi és jogi bizonyosság afelől, hogy XVI. Lajos fia halott” – írta Johann Amadeus von Thugut báró, osztrák diplomata. „Halálára, egészen mostanáig, nem volt más bizonyíték, mint a „Moniteurben” [a forradalmi kormány lapja] tett bejelentés, valamint egy jelentés, amelyet a Konvent banditái parancsára olyan emberek állítottak össze, akiknek tanúskodása azon alapszik, hogy megmutatták nekik egy gyermek holttestét, akire azt mondták nekik, hogy Louis Capet fia.”

A „toronyba zárt árva” rejtélye a korban több mint 500 könyvet szült, Angliában pedig még egy havonta megjelenő folyóiratot is. Az első könyv „A Madeleine temetője” címmel mindössze néhány évvel XVII. Lajos halála után, 1800-ban jelent meg – ez egy fiktív beszámoló, mely szerint a gyermek Lajos megszökött a Temple-ből. Több szélhámos maga is írt emlékiratokat igaza bizonyítására – ilyen volt a „XVII. Lajos életének történelmi beszámolója” című is, amelyet egy Charles de Navarre nevű írástudatlan, részeges csavargó mondott tollba. Még Mark Twain írásaiban is feltűnik ez a „divat” – a „Huckleberry Finn kalandjai” című regényben egy szereplő, „a kisfiú delfinként” hirdeti magát (a „dauphin” címre utalva).

Az első ál-Lajos Károly már három évvel az igazi halála után feltűnt Châlons-sur-Marne-ban. A megnyerő stílusú, jóképű kamaszfiú a közeli vidéken csavargott, amiért a helyi börtönbe vetették. Itt hónapokon keresztül nem volt hajlandó elárulni, kicsoda, amikor pedig igen, egy nem létező hercegi ház tagjának mondta magát. Az izgatott falusiak hamar elkezdték azt hinni, az arisztokratának tűnő fiú az eltűnt trónörökös, ő pedig nem cáfolta e híreszteléseket. Nem telt el sok idő, mire a börtönben elkezdtek vele királyként bánni, és kisebb „udvart” tartott, miközben ajándékokkal és pénzzel halmozták el.

Hamarosan kiderült aztán, hogy a fiút Jean-Marie Hervagault-nak hívják, és egy szabó fia, aki elszökött otthonról. Ennek ellenére jócskán akadtak továbbra is hívei, az általa előadott történetek pedig egyre grandiózusabbá váltak: azt is állította, hogy egy lábába égetett bélyeget – amely a francia pajzsot és liliomokat ábrázolta – maga a pápa készítette. Hervagault egészen 1812-es haláláig azt állította, ő Franciaország jog szerinti királya.

1814-ben Napóleon bukása a Bourbonok restaurációjához vezetett. Miután a halott XVII. Lajos nagybátyja XVIII. Lajos néven trónra lépett, ugrásszerűen megnőtt azon férfiak száma, akik bejelentették, hogy ők valójában az eltűnt herceg. Az 1820-as évekre annyi fiatal férfi állította magáról, hogy ő a dauphin, hogy mind a szanatóriumok orvosai, mind a paloták őrei igen gyakorlottá váltak történeteik cáfolásában.

előző oldal következő oldal 2 / 4