Értelmetlen bosszú, avagy így bombázták porig a szövetségesek Drezda védtelen városát
2022. február 13. 12:55 MTI, Múlt-kor
Korábban
Háborús bűn?
A nyugat-európai légi háborúban „Elba Firenzéjének” letarolása több értelemben is fordulópontot jelentett. A bombázások pontos emberveszteségeiről később egy több évtizeden át tartó vita kezdődött, amelynek végére 2010-ben a Drezdai Történész Bizottság kívánt pontot tenni.
A bizottság által – négyéves kutatómunka után – a számháború lezárása érdekében kiadott jelentés szerint a brit és amerikai bombázók által okozott, 1945. február 13-15-i tűzviharban – a valóságtól igen elrugaszkodott számoknál (200-500 ezer) jóval kevesebb – 18-25 ezer ember halhatott meg.
2013 elején került elő egy 36 éve elveszettnek hitt interjú, amelyben a brit Bomber Command főtábornagya, Sir Arthur Harris azt állította, hogy nem bánta meg tettét, és újból lebombázná Drezdát. Harrist 1942-ben nevezték ki a RAF Bomber Command főtábornagyává.
Sir Arthur Harris
Az 1936 és 1968 között fennállt parancsnokság irányítása alatt a stratégiai bombázások feladatát ellátó bombázó egységek álltak.
A háború korai szakaszában a Bomber Command repülései még kevés sikerrel jártak, mivel – tartva attól, hogy levadásszák őket – kizárólag éjszaka voltak levegőben, a kezdetleges navigációs berendezéseik pedig nem tették lehetővé a mégoly kis célpontok azonosítását és megsemmisítését.
A több mint négy évtizeddel ezelőtti interjúban Harris le kívánt számolni azzal a mítosszal, hogy a város lebombázásának ötlete az ő fejéből pattant volna ki. „Szolgálatom első napjától az utolsóig parancsokat teljesítettem” – közölte Sir Arthur, akit mikor arról faggatták, hogy miért rendelte el a városok lebombázását, azt mondta, hogy a vezetés rájött, a fegyverek nem elég pontosak, s nincs elég célpont sem, amit támadni lehetett volna.
Az 1941-ben megszületett parancs arról szólt – szakítva ezzel az akkor még nem hadviselő fél, az Egyesült Államok elnökének, Franklin D. Roosevelt iránymutatásával –, hogy az egységnek egész iparvárosokat kell bombáznia. A stratégiai irányváltást Winston Churchill kormányfő is támogatta, s hivatalosan 1942-ben tette magáévá, mikor Sir Arthur került a Bomber Command élére.
A Drezda elleni támadás már a bombázás előtt komoly indulatokat kavart, a londoni vezetés azonban úgy látta, hogy ez az egyetlen opció Németország megtámadására, mivel a szárazföldi invázió lehetősége akkor még évekre volt. A Szovjetunió szintén azt kérte nyugati szövetségeseitől, hogy tegyenek valamit a keleti frontra nehezedő nyomás enyhítéséért.
B-17 típusú bombázók
Bár a drezdai bombázások miatt senki ellen nem emeltek vádat háborús bűnök elkövetése címén, számos történész egybehangzó állítása szerint a szövetségesek 1945. február 13-15-i támadásai kimerítik a háborús bűn fogalmát.
A német szélsőjobboldali politikusok erre megalkották a Bombenholocaust kifejezést, amely a világégést követően a kommunista NDK-ban évtizedeken át az „angol-amerikai terror” szinonímiájaként jelent meg. 2005-ben – nem kevés vita közepette – végül sikerült elérni, hogy a bombázásokra jogi értelemben is lehessen használni a holokauszt szót.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
29. A kétpólusú világrend
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Alig egy évtizeddel élte túl a jugoszláv állam Josip Broz Titót
- Mind az Anschlussról, mind a Habsburgokról lemondott Ausztria az önállóságért
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap