Érintetlen, 2500 éves szarkofágokra bukkantak Egyiptomban
2020. szeptember 7. 17:26 MTI
Több mint tucatnyi, érintetlen, 2500 éves szarkofágot találtak Gíza tartományban, a szakkarai nekropoliszban – jelentette be vasárnap az egyiptomi Idegenforgalmi és Régészeti Minisztérium.
Korábban
Egy akna mélyén
A közlemény szerint a szarkofágokra három lezárt fülkével együtt egy 11 méter mély aknában bukkantak rá a régészek.
Mosztafa Vazíri, az egyiptomi Régészeti Tanács főtitkára vasárnap látogatott ki a feltáráshoz.
A miniszter elmondta, hogy egy tavaly októberi luxori lelet óta most találták a legtöbb szarkofágot egyetlen temetkezési helyen.
„A szakkarai ásatáson színes fakoporsók csodálatos gyűjteménye került elő, és annak ellenére, hogy 2500 évesek, a felirataik még mindig jó állapotban vannak” – hangsúlyozta a lelet jelentőségét.
Vazíri hozzátette: egyelőre nem tudták megállapítani, hogy pontosan hány koporsó van a helyszínen eltemetve, az ásatás tovább folyik.
Az elsődleges vizsgálatok szerint a koporsók teljesen érintetlenek, eltemetésük óta nem nyitották fel őket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód
- Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
- Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
- Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
- A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
- Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
- Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
- 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
- A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe
- Ostromok és újjáépítések kísérik végig a Vigadó történetét
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 12:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap