Elveszett ókori görög szigetre bukkantak
2015. november 23. 16:38
Egy nemzetközi, régészekből és geológusokból álló kutatócsapat az Égei-tenger keleti részén, a török partok mentén megtalálhatta az ókori Canae (Kane) görög városnak otthont adó szigetet, amely mellett i. e. 406-ban az athéni és a spártai flotta ádáz csatát vívott egymással.
Korábban
Az Arginusae-i szigetek (mai török nevén a Garip-szigetek) csupán néhány száz méterre találhatóak Törökország nyugati tengerpartjától. A történelmi források három darab szigetről szólnak, azonban mindezidáig a harmadik sziget elhelyezkedése egészen a 16. század óta nem volt világos, ugyanis a fél évezreddel ezelőtti oszmán térképeken már nem szerepelt. Egyszerűen eltűnt. A szakértők most kőzetminták vizsgálata révén megállapították, hogy amely most egy félsziget, az egykoron maga a keresett sziget volt, számolt be pénteken a National Geographic.
A kutatások során az is kiderült, hogy a hellenisztikus korban egy kikötő állt a szigeten, ami megerősíti, hogy egykoron a földdarab valóban különálló egységet képezett. Canae városa csupán egy apró település volt, azonban stratégiai kereskedelmi útvonalon feküdt, és gyakran ide menekültek a viharok elől a görög hajók.
A peloponnészoszi háború végén lévő Arginusae-i ütközetben az athéniak szétverték a spártai flottát, ám a győzelem igen rövidéletű volt, ugyanis egy gyorsan jött vihar elpusztította a ión hajókat. A Xenophón által lejegyzett csatában került megemlítésre a sziget neve. Amikor a megtépázott flotta hazatért, az athéniak megszavazták, hogy a hadparancsnokokat végeztessék ki, amiért kudarcot vallottak a bajba jutott hajók megsegítésében. A természeti katasztrófa és a vezetők tehetetlensége a győzelem ellenére az athéniak demoralizációját eredményezte, amely egyenes úton vezetett a végső vereség felé.
A régészcsoport azon a részen fúrt bele a félsziget földjébe, ahol egykoron tenger állt, és csak később lett összeköttetés a sziget két tagja között. A laza földréteg alapján egyértelműen ki lehet jelenteni, hogy utólag lett feltöltve. „Mind a mai napig vita tárgyát képezte, hogy a korai térképeken miért három szigetet ábrázoltak, amikor jól látható, hogy a szigetcsoportnak csupán két tagja van” – mondta Felix Pirson, a kutatócsapat egyik tagja, az isztambuli Német Régészeti Intézet munkatársa a Dogan News Agencynek.
„Most azonban kiderült, hogy Canae ősi városa a korabeli forrásoknak megfelelően valóban egy különálló szigeten állt. A keresett sziget és a szárazföld közötti keskeny szoros a földrengéseknek és az eróziónak köszönhetően a későközépkor évszázadaiban folyamatosan feltöltődött hordalékfölddel, ami után egy félsziget alakult ki. A geológiai minták részletesebb vizsgálata pontot tehet az ősi vita végére” – tette hozzá.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban
II. Népesség, település, életmód
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- Lelkiismereti és erkölcsi kérdésnek tekintette az amerikai elnök a Szent Korona visszaszolgáltatását
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- A Népliget és a Margitsziget is szóba került, mint az Úttörővasút lehetséges helyszíne
- Ilyen az, ha csináljuk a fesztivált – koncertfotók a ‘80-as évekből
- Ledobni a vörös nyakkendőt – ilyenek voltak a szocialista úttörőtáborok
- Kilincs a túloldalon
- Az én 89-em
- Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt 17:05
- 16:53
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja 16:05
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap