Elsüllyedt városra bukkantak Bosznia-Hercegovinában
2017. február 17. 15:50 MTI
Kiszáradt a 12 kilométer hosszú, 1500 hektáron elterülő Ramsko-tó Észak-Hercegovinában, medréből régi dzsámi, gyümölcsösök, házak, valamint temetők maradványai bukkantak elő. A tavat 1968-ban hozták létre a Rama folyóra épített vízerőmű vízforgalmának biztosítására. Kialakítására akkoriban 15,5 négyzetkilométer területet és 1147 objektumot árasztottak el, ezért 752 családnak, összesen 2939 embernek kellett elhagyni az otthonát.
Korábban
A Mostartól 70, Szarajevótól 110 kilométere lévő, népszerű turistalátványosságnak számító, rikítóan kék színű tó a felső-ramai katlanban bújik meg, szigeteivel, félszigeteivel és az őket összekötő hidakkal festői látványt nyújt. A nemrég készült fotók és riportok alapján azonban most siralmas a látvány: minden olyan kopár, mint egy sivatagban. Szakemberek szerint a Ramsko-tó a vízügyi szempontból rossz év és a fokozott áramfogyasztás következtében száradt ki.
A tó környékén a legtöbben a turizmusból élnek vagy állatokat tenyésztenek. Ivo Ilcic vendéglátós az N1 csatornának arról beszélt, hogy valamikor a szenvedés szimbóluma volt a hely a kiköltöztetések miatt, később a szebb jövő reménye ébredt az emberekben. A Hercegovina gyöngyszeme néven ismert terület óriási idegenfogalmi lehetőségekkel kecsegtetett, jelenleg viszont úgy néz ki, mint a szomorú múlt emlékeztetője - tette hozzá.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2014
- Mátyásdomb: Lonkai-kastély
- Mi volt Augustus sikerének kulcsa?
- Zrínyi kirohanásai
- Az ujj nélküli apáca titka
- A gulyáskommunizmustól a műanyag kilencvenes évekig
- Kémelhárítók „rendszerváltása"
- Színészből lett politikusok
- A maffia Tízparancsolat-értelmezése
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét tegnap
- Nem nyerte el a korabeli kritikusok tetszését Beethoven IX. szimfóniája tegnap
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 2024.05.06.