2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Előkerültek a USS Juneau roncsai, amelynek fedélzetén vesztette életét az öt Sullivan-testvér

2018. március 21. 13:12

A napokban újabb, a 2. világháború idején elsüllyedt hadihajó roncsaira bukkant a Paul Allen vezette expedíció. Ezúttal a guadalcanali tengeri csatában hullámsírba szállt USS Juneau-nak akadtak nyomára, amely többek között arról is híres, hogy ezen szolgált az öt fiatal Sullivan-testvér, akiknek tragikus története megrázta Amerikát.

A Microsoft egyik társalapítójaként dollármilliárdossá – és ezzel a világ leggazdagabb embereinek egyikévé – váló Paul Allen az utóbbi években egy meglehetősen szokatlan hobbit választott magának. Kutatóhajója, az RV Petrel fedélzetén járja az óceánokat és fejlett szonár – víz alatti radar – technológia és távirányítású robottengeralattjárók segítségével igyekszik nyomára bukkanni a 2. világháború során elsüllyesztett hadihajók roncsainak. Az elmúlt év nagy szenzációja volt például, amikor az Allen vezette expedíció megtalálta az 1945-ben elsüllyedt USS Indianapolis maradványait, de a nevéhez fűződött korábban már az 1944 decemberében elsüllyedt USS Ward, valamint egy japán hajó, az IJN Musashi azonosítása is.

Az idei év is gazdag fogással indult Allen számára. A második világégés egyik leghíresebb amerikai repülőgép-hordózója, a USS Lexington roncsait a Filippínó-tenger fenekén találta meg az RV Petrel legénysége, ahová azt követően süllyedt, hogy 1942 májusában japán torpedótalálat érte. Legújabban – múlt szombaton – pedig a guadalcanali tengeri csata során megsemmisült USS Juneau roncsaira akadtak nyomára.

A guadalcanali hadjárat a világháború csendes-óceáni hadszínterének egy meghatározó ütközetsorozata volt, amelynek során 60 ezer szövetséges katona igyekezett kiszorítani az apró szigetről a mintegy 36 ezer főt számláló, mindenre elszánt japán hadosztályt. Az 1942 augusztusától 1943 februárjáig tartó harcokban több mint 7 ezer amerikai katona vesztette életét. A hadjárat legvéresebb szakasza volt az 1942 november 12-15 között zajló guadalcanali tengeri csata, amelynek során ezrek áldozták életüket azért, hogy megakadályozzák a szigetre tartó japán felmentő csapatok partraszállását. A csata során elsüllyesztett USS Juneau szinte teljes legénységével együtt szállt hullámsírba, a 697 tengerészből mindössze 10-et sikerült kimenteni végül.

A Juneau legénységéhez tartozott az öt Sullivan-testvér is, akik ekkoriban valóságos sztároknak számítottak az Egyesült Államokban. George (aki 27 éves volt ekkor), Francis (25), Jospeh (23), Madison (22) és Albert (19) Sullivan a japánok Pearl Harbour ellen végrehajtott támadását követően jelentkezett a seregbe. A testvérek azzal kerültek a figyelem középpontjába, hogy kerek perec kijelentették, hogy kizárólag egymás mellett hajlandóak szolgálni. Minthogy ez ellenkezett az amerikai Haditengerészetnél bevett gyakorlattal, kérésüket először el is utasították. A legidősebb testvér, George szívhez szóló levelének szavaiban („Mi mindig egymásért harcoltunk, és most továbbra is egymás oldalán akarunk harcolni.”) azonban a hadvezetés felismerte a kiváló propagandalehetőséget és engedélyezte, hogy kivételt tegyenek esetükben. A Sullivan-testvérek története ezt követően bejárta az egész Egyesült Államokat.

A lelkesítő történet azonban szomorú véget ért. A Juneau-t csata közben egy sorozat japán torpedó találta el, amitől a hajótest kettészakadt és alig 30 másodperc alatt elsüllyedt. A pusztítás olyan látványos volt, hogy a közelben tartózkodó többi amerikai hajón úgy vélték, hogy a katasztrófát senki sem élte túl. Bár a legénység jelentős része valóban életét vesztette az első pillanatokban, mintegy 100 tengerész túlélte a süllyedést és még napokon keresztül hánykolódott a tengeren. A mentőhajókra azonban nyolc teljes napot kellett várniuk, amelynek során a legtöbben megfulladtak, éhenhaltak vagy éppen cápatámadásoknak estek áldozatául.

A tíz kimentett túlélő beszámolóiból tudjuk, hogy három Sullivan valószínűleg már az első robbanások idején életét vesztette, míg ketten a nyílt tengeren töltött napok alatt haltak meg. Legtovább George húzta, aki végül 4 vagy 5 nappal a süllyedést követően „beleőrülve a gyászba” leugrott – mások szerint lecsúszott – a mentőtutajról.

A testvérek halálának hírére Roosevelt elnök és XII. Piusz pápa is részvétét fejezte ki a gyászoló család felé. Történetükből már 1944-ben film készült The Sullivans címmel, míg később a 20. század során az amerikai haditengerészet két hajója is viselte a USS The Sullivans nevet. Más hasonló esetekkel együtt a Sullivan-testvérek halála közvetlenül hozzájárult ahhoz is, hogy a hadsereg a későbbiekben már szigorúan betartassa azt az irányelvét, miszerint testvérek nem szolgálhatnak egy helyen. Ez fejlődött tovább az 1948-ban törvényerőre emelt „Egyetlen túlélő elv” (Sole Survivor Policy) bevezetéséhez is, amely révén mindazok mentesülhetnek a katonai szolgálat alól, akiknek családja már elvesztett valakit szolgálat közben. Lényegében ez az elv szolgált alapként Steven Spielberg híres filmjéhez, a Ryan közlegény megmentéséhez is.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Allen Paul és hajója, az RV PetrelA USS Juneau maradványaiA Sullivan-testvérek fizikai vizsgálatonA USS JuneauMadison és Albert édesanyjuk, Aletta és Albert fia, Jimmy társaságábanJoseph, Albert, George, Francis és Madison

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár