Elképesztő hajsza folyt a nácik által elrabolt kincsek után
2023. március 21. 14:20 Hajdu T. Tibor
– Maga idióta! – rivallt egy felettese James Rorimer alhadnagyra, aki éppen arra kért engedélyt, hogy megvizsgálhassa a La Manche csatorna bretagne-i árterében fekvő középkori várat, Mont Saint-Michelt. – Ez egy XX. századi háború – folytatta ordítva a parancsnok. – Ki a búbánatos francot érdekelnek ilyenkor a középkori falak és a kiszáradóban lévő meder? Rorimer kérése azonban nem volt teljesen alaptalan: civilben ugyanis a Metropolitan Múzeum kurátora volt, és a D-nap után a legendás műkincsvadászcsapat, a szövetségesek katonai hierarchiájában amúgy teljességgel láthatatlan Műemlékek, Képzőművészet és Archívumok (röviden: MKA) tagjaként, különleges státuszban került a frontra. Sokadmagával azt a feladatot kapta, hogy a nácik által elrabolt kulturális javakat, műkincseket kutassák fel és mentsék meg. A nemzetközi szakértőkből verbuvált műkincsvadászoknak több szempontból sem volt könnyű dolguk.
Korábban
Pánik Pearl Harbor után
A 2014 tavaszán bemutatott, pazar szereplőgárdával vászonra vitt Műkincsvadászok című film igaz történeten alapult, amely a film elkészültéig nem volt annyira közismert.
Pedig a ma Firenzében, Párizsban, Berlinben és Londonban megcsodálható, felbecsülhetetlen értékű műkincsek közül több nem lenne látható, ha ezek a bátor művészettörténészek és restaurátorok nem loholtak volna olyan kitartóan a fokozatosan visszavonuló német hadsereg nyomában.
Az egész történet még 1941 decemberében, Pearl Harbor után kezdődött: a baltimore-i Walters Galéria vitrinjeinek aranytárgyait minden éjszaka páncélszekrénybe zárták, nehogy az esetleges japán bombatámadást követő zűrzavarban az oltásban részt vevő tűzoltók „megszédüljenek”.
A New York-i Metropolitan Múzeumot már sötétedéskor bezárták, mert váratlan áramszünet esetén nem tudták volna megakadályozni, hogy az éppen bent lévő látogatók a „sötétben tapogatózzanak”. A szintén New York-i MoMA termeiből pedig minden este egy homokzsákokkal kibélelt alagsori terembe szállították az összes képet, ahol nagyobb valószínűséggel vészeltek volna át egy komolyabb szőnyegbombázást, mint a fenti termekben.
Göring és Hitler egymással versengve gyűjtötték az elrabolt műkincseket
Hála a nemzetközi szakmai diskurzusnak, az amerikaiak mellett az európai kollégák sem tétlenkedtek: a londoni Nemzeti Galéria képeit egy walesi bányába, Manodba rejtették, a Louvre termei kongtak az ürességtől, de az amszterdami Rijksmuseum egyik ékköve, Rembrandt Éjjeli őrjárata is szőnyeggé csavarva egy koporsószerű faládában hevert.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2022
- Lakatos Ernő, a „kiváló napi végrehajtó”
- A mozsgói Biedermann-kastély
- Tévéelnök belügyes gyakorlattal: Tömpe István
- A rivaldafényt kerülő Apró Antal
- A holokauszt soproni mártírjai
- Hét híres királygyilkosság
- Biszku Béla, a megtorlás szimbóluma
- A Duna egykori halcsodái
- Szomorú szerelem a szabadságharc idején
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák tegnap
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját tegnap
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang tegnap
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát tegnap