Elhunyt Ken Spears, a Scooby-Doo egyik alkotója
2020. november 11. 12:58 MTI
Meghalt 82 éves korában Ken Spears amerikai producer, forgatókönyvíró, vágó, a Scooby-Doo rajzfilmsorozat egyik alkotója.
Korábban
Attól féltek, egy évad lesz csupán
A világhírű figurák kitalálója pénteken halt meg a Lewy-testes demencia egy szövődménye következtében – írta hétfői kiadásában a Variety.com Kevin Spearsre, a producer fiára hivatkozva.
Spears alkotótársa, Joe Ruby idén augusztusban, 87 évesen hunyt el. “Ken szellemessége, történetmesélése, családjához való ragaszkodása, erős munkaerkölcse mindig élni fog az emlékezetünkben” – mondta Kevin Spears.
Ken Spears Los Angelesben született és nőtt fel. Barátságot kötött William Hanna rajzfilmproducer fiával, később a Hanna-Barbera produkciós cégnél kezdett dolgozni hangmérnökként. Itt ismerkedett meg Joe Rubyval.
A Scooby-Doo, merre vagy? 1969-ben indult a Hanna-Barbera produkciójaként a CBS tévécsatornán, ahol 1976-ig futott, számos film és sok újabb sorozat készült a nyomán. “Attól féltünk, nem tart tovább egy évadnál” – emlékezett vissza Spears később.
Ruby, Spears és Takamoto Ivao rajzolótársuk többféle variációt is kipróbált – volt olyan is, ahol a szereplők rockegyüttesben játszottak -, mielőtt a négy tini, Fred, Diána, Vilma, Bozont és kutyájuk, Scooby-Doo megjelent volna a képernyőn.
1977-ben Spears és Ruby saját stúdiót hoztak létre, számos animációs sorozat – Superman, Alvin és a mókusok – fűződik a nevükhöz.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2020
- Öltözködés és szépségápolás a császárkori Rómában
- Hét halálos divattrend
- Galgamácsa királyi vadászkastélya
- Divat a második világháborútól a rendszerváltásig
- Aki elhozta Párizst Budapestre
- A Mona Lisa titokzatos elrablása
- Titokzatos óriáshordók Pest-Budán
- A darázsderék tündöklése és bukása
- Rubens fejedelmi falvédői
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap