Elhunyt az euró magyar származású atyja
2015. május 11. 14:47 MTI
Életének 87. évében elhunyt Lámfalussy Sándor (Alexandre Lamfalussy) magyar származású, Belgiumban élő közgazdász, bankár, az "euró atyja". Halálhírét családja hétfőn közölte a belga hírügynökséggel.
Korábban
Lámfalussy Sándor Kapuváron született 1929. április 26-án, apja az Esterházy-hitbizomány erdőmérnöke volt. Iskoláit Sopronban a bencéseknél végezte, érettségi után, 1947-ben a Műegyetem Közgazdaságtudományi Karára iratkozott be. Az egyre fojtogatóbb diktatúra miatt 1949-ben elhagyta az országot, közgazdasági diplomáját már a belgiumi Leuveni Katolikus Egyetemen szerezte meg 1953-ban. Ezután két évig posztgraduális tanulmányokat folytatott az oxfordi Nuffield College-ban, ahol közgazdasági doktorátust szerzett.
1961-62-ben a Yale Egyetemen oktatott vendégprofesszorként. 1955-től 1975-ig az egyik legnagyobb belga bank, a Banque de Bruxelles közgazdásza, majd közgazdasági tanácsadója volt. 1965-ben kinevezték a bank vezérigazgatójává. Később az igazgatóság elnöke, 1975-ben a Banque Bruxelles Lambert vezérigazgatója lett. 1976-tól tanácsadó, a pénzügyi és közgazdasági osztály vezetője volt a bázeli székhelyű Nemzetközi Fizetések Bankjánál (BIS). 1981-től már a világ központi bankjai közötti együttműködés, segítség és koordináció feladatát ellátó BIS vezérigazgató-helyetteseként dolgozott. 1985-ben pedig kinevezték a BIS vezérigazgatójává, ezt a posztot 1993-ig töltötte be. 1994. január 1-jétől 1997. június 30-ig az Európai Központi Bank elődjének szánt, frankfurti székhelyű Európai Pénzügyi Intézet (EMI) első elnöke volt. Az EMI készítette elő az egységes európai valutára való átállást, hangolta össze az uniós tagállamok monetáris politikáját.
Lámfalussy számos könyv és monográfia szerzőjeként is ismertté vált. 2008-ban a budapesti könyvfesztiválon mutatták be Pénzügyi válságok a fejlődő országokban című művét. Munkásságát számos kitüntetéssel, címmel értékelték: a belga királytól 1993-ban bárói címet kapott, 1999-ben a Francia Köztársaság Becsületrendjének parancsnoki fokozatát vehette át. 1995-ben a Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem díszdoktora lett. 1998-tól a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, 1999-től Orbán Viktor miniszterelnök gazdasági tanácsadó testületének elnöke volt, 2001-ben Corvin-lánccal tüntették ki. 2008-ban megkapta az MTA Wahrmann Mór-emlékérmét, ugyanebben az évben lett a Sólyom László államfő által életre hívott Bölcsek Tanácsának tagja, melyet a magyarországi oktatás lehetséges fejlesztésének és a korrupció problémájának elemzésére hoztak létre. 2013-ban megkapta a Magyar Szent István Rendet.
A szakmai körökben nagy elismertségnek örvendő Lámfalussy Sándort gyakran nevezik az "euró atyjának", mivel jelentős szerepet játszott a közös európai valuta megteremtésében. 1988-89-ben tagja volt az úgynevezett Delors-bizottságnak, amely a majdani Európai Pénzügyi Unió kidolgozását végezte. 2000-ben ő vezette az EU pénzügyminisztereinek felkérésére alakult "bölcsek tanácsát", amely az európai tőkepiac-szabályozással kapcsolatban dolgozott ki javaslatokat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2019
- Széchenyi Zsigmond vadászkalandjai
- Az 1990. októberi taxisblokád
- Az amerikai modernizmus első nagyasszonya
- 1918 - Az őszirózsás forradalom tündöklése és bukása
- A zselízi Eszterházy-kastély
- 1849 - Az aradi vértanúk tragédiája
- A szesztilalom rettegett szélmalomharcosa
- A Drechsler-palota különc asztaltársasága
- Hét híresség, akit elutasítottak a seregtől
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.