Elhunyt a Zeneakadémia volt rektora, Soproni József
2021. április 26. 10:29 MTI
Kilencvenéves korában szombaton elhunyt Soproni József, a Zeneakadémia volt rektora, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas zeneszerző-zenepedagógus, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professor emeritusa.
Korábban
Az elhunyt zeneszerző Sopronban született 1930-ban, ott kezdett zongorázni hatévesen, később a Zeneakadémián Viski Jánosnál tanult zeneszerzést, 1956-ban diplomázott.
Ezután a Bartók Konzervatóriumban, majd 1962-től a Zeneakadémián is oktatott, 1968-tól docensként, 1974-től egyetemi tanárként; 1984-től rektorhelyettesként, aztán 1988-tól két cikluson át 1994-ig rektorként is tevékenykedett.
Vezetősége idején kezdődött a csembaló és a jazz oktatása az egyetemen. Alapító tagja volt 1992-ben a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának.
Műveiből több rádió- és hangfelvétel készült. Két operát, hat szimfóniát, számos zenekari, szóló- és kamarazenei, valamint vokális művet komponált.
Munkásságát többek közt Kossuth-, Erkel-, Bartók-Pásztory-díjjal és kiváló művészi címmel, 2000-ben szülővárosa, Sopron díszpolgári címmel, 2020-ban pedig a Nemzet Művésze díjjal ismerték el.
Soproni Józsefet a Zeneakadémia saját halottjának tekinti.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hidegháború
- Két nap alatt szorították vissza a Disznó-öbölben partra szálló erőket
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Mérgező szivar és fertőző búvárruha is okozhatta volna Castro vesztét
- Tagadta bűnösségét a kémkedés miatt kivégzett Rosenberg-házaspár
- A beszéd, amely elindította a hidegháborút
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- 86 ezerszer fordult a Föld körül a Mir űrállomás
- Semmi sem dőlt még el Jaltában Európa felosztásáról
- Három kráter őrzi a tragikusan elhunyt Apollo-1 legénység emlékét a Holdon
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.