Egyszerűen besétált a civilizációba Ishi, az utolsó „vad indián”

A vadonból az egyetemre

A két antropológus, Alfred L. Kroeber és Thomas T. Waterman magukkal vitték a férfit az egyetem San Francisco Parnassus Heights negyedében található campusára, leginkább annak érdekében, hogy megvédjék őt a modern és számára teljesen ismeretlen világtól. A férfinak az „Ishi” nevet adták, amely az ő nyelvén egyszerűen férfit jelent. Ishi a négy évvel később bekövetkezett haláláig az egyetem különféle tudományágakat képviselő kutatóival dolgozott, bemutatva nekik, hogyan készített eszközöket és vadászott, továbbá együtt rögzítették a jahi törzs meséit és énekeit.

Ishi nagy felzúdulást keltett a médiában is – az embereket lenyűgözte „az utolsó vad indián”, illetve hogy mit szól a 20. századi vívmányokhoz. A korabeli beszámolók szerint nagyfokú kölcsönös tisztelettel viseltettek egymás iránt megfigyelőivel, és Waterman is utalt írásaiban Ishi „úriember mivoltára, amely túlmutat mindenfajta taníttatáson, és a belső lélek kifejeződése.”

A kölcsönös ismerkedést Ishi világa és a 20. század eleji Kalifornia között azonban megszakította a betegség – a férfinál tuberkulózis alakult ki, és 1916-ban elhunyt. Két barátja, Kroeber és Waterman kifejezett kérése ellenére testén boncolást végeztek, agyát pedig tartósították, és csak ezután temették el – keresztény módon. Kijelenthető azonban, hogy Ishi már jóval azelőtt elvesztette mindenét, hogy Oroville-nél előjött volna az erdőből 1911-ben.

Arany és népirtás

1848-ban egy James W. Marshall nevű férfi aranyat talált egy vízimalomnál az American folyón, és az amerikai történelem egyik legnagyobb tömeges migrációját idézte elő: a kaliforniai aranylázat, amelynek keretében 300 000 ember özönlötte el a leendő államot, mesés kincsek után kutatva. A mintegy 1000 lakosú San Francisco két év leforgása alatt 25 000 fős várossá nőtte ki magát, ez alatt az idő alatt pedig nagyjából ki is apadtak a könnyen hozzáférhető aranylelőhelyek. Az aranyásóknak egyre távolabbi területekre kellett merészkedniük, és egyre többször léptek be az indiánok élőhelyeire.

A növekvő bányászat felborította a helyi ökoszisztémát, beszennyezte a vizeket, és elűzte az indiánok táplálékául szolgáló vadakat. A távolról érkező bányászok magukkal hurcolták a himlőt és a kanyarót, olyan betegségeket, amelyekkel az indián lakosság korábban sohasem találkozott. A járványok és az egyre csökkenő élelmiszer-mennyiség következtében helyzetük tarthatatlanná vált.

Azok a törzsek, amelyek felvették a harcot a betolakodókkal szemben, magukra vonták a fegyveres új telepesek haragját – az ellentámadások egész falvakat pusztítottak el. Egyes helyeken még jutalmat is felajánlottak a megölt indiánokért – a skalpokért 50 cent, a fejekért öt dollár járt.

1. A vadonból az egyetemre
2. Elrejtőzés az erdőben

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés

• Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
• A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
• Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
• A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
• Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
• Sztójay Döme, a magyar Quisling
• "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
• Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
• "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"