Egyszerű földműves fiának született, I. Erzsébet kedvenc admirálisává vált Francis Drake
2021. május 7. 08:34 Múlt-kor
Korábban
Az üzletember és a kalóz
Hawkins kalandjának kudarca után Drake úgy döntött, hogy önálló útra lép. Első útjain kerülte a bajt, és azt a kereskedelmi háromszöget járta be, amelyet Hawkins is, később azonban már spanyol hajókat támadt meg.
Az így nyert haszonból megvette a Swan nevű hajót, és ezzel, valamint a Paschával 1572 júliusában megtámadta a Panamai-földszoroson fekvő Nombre de Díos városát. Majdnem sikerrel járt, ám a rajtaütésben megsebesült, és az emberei végül a kincset hátrahagyva kimentették őt.
1573-ban társult Giullaume La Testu-val, egy francia kalózzal. Partra szálltak, és megtámadták a Nombre de Díosba tartó öszvérkaravánt, amely 30 tonna aranyat és ezüstöt szállított. A nagy kincset azonban nem tudták mind elvinni, ezért elásták a közelben. La Testu azonban súlyosan megsérült, és a problémáikat tetézte, hogy a hajóikkal megbeszélt találkozóhelyen egy spanyol flotta várt rájuk.
Drake egy tutajon el tudott menekülni, a francia kalózt azonban a spanyolok elfogták és lefejezték, az elásott kincs hollétét pedig La Testu egyik emberéből kínzással kiszedték. A rajtaütés azonban így is rendkívül jövedelmezőnek bizonyult, és Drake egyike lett a spanyolok által leginkább keresett protestáns kalózoknak.
1575-ben Erzsébet királynő megbízásából az ír lázadók ellen harcolt, és ekkor ismerkedett meg Thomas Doughty-val is. Drake a saját költségén szerelt fel három hajót, és admirálisként vett részt a hadműveletekben. Ezek azonban nem hoztak számára nyereséget, és már ekkor is alighanem a csendes-óceáni spanyol birtokok elleni támadáson törhette a fejét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Kádár
- Kádárné Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Megfigyelések egy tűrtté vált sportágról: a rögbi meghonosodása Magyarországon
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Szerelem az illegális kommunista mozgalomban: Kádár János és az ő Piroskája
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- Mit keresett a Szent Korona Amerikában?
- Kádár Jánossal is találkozott Fidel Castro jobbkeze, „Commandante” Che Guevara
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap