Egyedi érzékkel rendelkezett a merész harctéri húzásokhoz Erwin Rommel
2021. június 16. 15:02 Múlt-kor
Korábban
A Szellemhadosztály élén
Rommel választása a tíz páncélos hadosztály egyikére, a hetedikre esett. Mivel összesen tíz ilyen hadosztály volt, számos tiszti fokozatot átugrott a kinevezésével, viszont lehetőséget látott arra, hogy a gyakorlatban is kamatoztassa elméleti tudását és korábbi háborús tapasztalatait.
Saját magát is alaposan felkészítette, a visszaemlékezések szerint mindent megtett, hogy legalább olyan fitt legyen, mint a fiatal beosztottjai, és visszanyerje a Hitler főhadiszállásán töltött időszak előtti kondícióját. Hogy elérje a célját, többek között minden reggel két kilométert futott.
1940. május 9-én indult meg a támadás Franciaország ellen, amely megalapozta Rommel hírnevét. Az utászai a tüzérségi tűz ellenére építettek pontonhidat a Meusén, hogy átkeljenek, majd sikeresen áttörték a francia vonalakat.
Ő és Guderian figyelmen kívül hagyták azt az utasítást, hogy az első sikeres áttörés után álljanak meg. Rommel mélyen benyomult Franciaország területére, csak az első nap ötven kilométert megtéve. A 7. páncélos hadosztály elnyerte a Szellemhadosztály nevet, utalva arra, hogy a szövetségeseknek fogalma sem volt arról, hogy hol bukkanhatnak fel.
A La Manche csatornát a hadosztály június 10-én érte el, a napi menetteljesítménye átlagosan 50-60 km volt, de előfordult 160 km mély előrenyomulás is. Egyes források szerint több mint kilencvenezer ellenséges hadifoglyot ejtettek, és több száz ellenséges páncélost semmisítettek meg.
Rommel a feleségének írt levelében csak úgy emlegette a hadjáratot, mint egy villámgyors Tour de France-ot. Egy jellemző anekdota szerint május 15-én Rommel és a törzse Avesnes-nél pihent le, mikor egy francia nő lépett oda hozzá, és megkérdezte, hogy angolok-e. Mikor Rommel azt felelte, hogy ők németek, a nő sikoltozva visszaszaladt a házába azt kiabálva, hogy barbárok.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
fasizmus
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Magára hagyhatta volna szövetségesét Mussolini?
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Valójában Karel Čapek testvérétől származik a sci-fi és a technológia legendássá vált szava
- A politikai megosztottságból emelkedett ki Franco tábornok diktatórikus rendszere
- Etiópia szégyenletes legyőzésével lett ismét császára Rómának
- Sűrűn tűzdelték botrányok az újraalapított cannes-i filmfesztivál történetét
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Négyórás beszédet tartott az utolsó szó jogán a nemzetvesztő Szálasi Ferenc
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők tegnap
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa tegnap
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 2024.05.12.