Egy középkori kézirat magyarázhatja meg, hogyan kerültek helyükre a holt-tengeri tekercsek
2021. október 5. 17:13 Múlt-kor
Korábban
Szertartás a Holt-tengernél
A július végén a Religions című vallástörténeti szakfolyóiratban megjelent tanulmányában Vainstub amellett érvel, hogy az éves szertartást Kumránban az esszénusok azon szabályrendszere szerint tartották, amely a Damaszkusz-dokumentum, avagy damaszkuszi szövetség néven ismert kéziratban olvasható.
A kézirat a nevét onnan kapta, hogy számos alkalommal említi a mai Szíria fővárosát, amely Dávid király idejében zsidó fennhatóság alatt állt. A fennmaradt példányt egy korábbi kéziratból másolták át, valamikor a 10. század tájékán.
Bár az általa bejárt út nem minden részlete tisztázott, annyi bizonyos, hogy végül a kairói genizába került. Ez voltaképpen egy irattár, amely az időközben Kairó egyik negyedévé vált Fusztat – az arab Egyiptom eredeti fővárosa – zsinagógájához tartozik.
A zsidó vallási törvények tiltják bármilyen olyan szöveg – akár véletlenül is történő – megsemmisítését, amely tartalmazza Isten nevét. A genizákban többek közt az ilyen szövegek kerülnek elhelyezésre, és az idők során meglehetősen sok dokumentum tud bennük összegyűlni. A régi, már nem használt vallási szövegek megsemmisítésének egyetlen törvényes módja a rituális eltemetésük, amelyre a kairói geniza esetében gyakran nem került végül sor.
Ezáltal az egyiptomi irattárban valóságos kincsestár alakult ki az évszázadok során, amelyről a tudomány világa az 1890-es években szerzett tudomást, miután Solomon Schechter, a Cambridge-i Egyetem kutatója látogatást tett benne. A zsidó vallási szövegek mellett számos más jellegű ősi kéziratot is talált itt, a művészettel, irodalommal, filozófiával és tudománnyal foglalkozó, több különféle nyelven íródott szöveget is őriztek itt.
A több változatban is létező Damaszkusz-dokumentum legteljesebb ismert változatára is itt bukkant a kutató, ennek töredékei a holt-tengeri tekercsek némelyikében is visszaköszönnek. Vainstub szerint a kairói genizában talált kézirat a kumráni ceremónia részletesebb leírását adja, amelyet eddig félreértelmeztek a holt-tengeri tekercsekből kinyert töredékes leírás alapján.
Az egyiptomi genizában őrzött dokumentum ugyanis arra utal, Kumrán a sziván hónapban tartott, sávuót nevű ünnep helyszíne volt. A sávuót arról emlékezik meg, hogy Isten a Sínai-hegyen átadta törvényeit Mózesnek.
„Úgy gondolom, a Damaszkusz-dokumentum tartalmazza azt a törvényt, amely az éves gyűlést szabályozza. Ez senkinek sem tűnt fel korábban” – mondta el Vainstaub.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
29. A kétpólusú világrend
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Alig egy évtizeddel élte túl a jugoszláv állam Josip Broz Titót
- Mind az Anschlussról, mind a Habsburgokról lemondott Ausztria az önállóságért
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 2024.05.10.
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 2024.05.10.