Egy hűséges kutya vált döntő tényezővé a VIII. Henrik halálát követő hatalmi harcban
2024. január 16. 20:20 Múlt-kor
Korábban
Közel a királyhoz
Thomas Seymour Londonban maradt, miközben bátyja sikerrel hadakozott északon, az Edinburghtól keletre fekvő Pinkie-nél győzelmet aratva a skótok felett 1547. szeptember 10-én. Mindazonáltal bátyja távollétében jóval könnyebb volt az uralkodó közelébe férkőznie, amit igyekezett maximálisan ki is használni.
A pinkie-i csatáról készült metszet
Egy napon Thomas királyi unokaöccsével ült az asztalnál, és azt mondta neki: a lordprotektor nem fogja tudni ráerőltetni akaratát a skótokra súlyos emberveszteség, vagy akár saját életének elvesztése nélkül, emiatt pedig nyilvánvaló, hogy a hadjáratra fordított pénzmennyiség kárba veszett.
Ez igen érzékenyen érintette az ifjú uralkodót, aki – bármennyire is igyekezett őt Edward Seymour elszigetelni az ilyesfajta pletykáktól – tisztában volt azzal, hogy a szóbeszédek szerint nagybátyja sikkaszt a kincstárból, valamint szabadon használja és osztogatja VIII. Henrik birtokait.
Thomas unokaöccse szemére vetette, hogy „túl félénk” saját ügyeinek intézésében, és erélyesebben kellene felszólalnia másik nagybátyjával szemben, „hogy uralkodjék, ahogy más királyok is teszik.” VI. Eduárd erre azt válaszolta, „nem szűkölködöm semmiben, mert igen jól élek”, belül azonban igenis szívére vette Thomas szavait.
Amikor Thomas ismét meglátogatta szeptemberben, már azt mondta a gyermek királynak: „Át kell venned magad az uralmat, ugyanis éppoly alkalmas lennél, mint más királyok, és így adhatsz is valamit az embereidnek, mert nagybátyád öreg, és bízom benne, nem él már sokáig.” A király erre így válaszolt: „Jobb is lenne, ha meghalna.”
Az ifjú uralkodó sem táplált sok szeretetet gyámja iránt. Thomas azt is mondta neki: „Most is csupán kolduskirály vagy”, arra utalva, hogy még kártyázni vagy szolgáit megjutalmazni sem állt rendelkezésére pénz.
Thomas felajánlotta, hogy ellátja őt a mindennapi élethez szükséges összegekkel, cserébe Eduárd biztosította Thomast, hogy örömmel vállal „titkos intézkedéseket” annak érdekében, hogy átvehesse bátyja helyét a kiskorú király védelmében.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
- Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
- Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
- Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
- Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
- A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
- A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
- India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
- Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek
- A nevettetés és az önirónia nagymestere volt Kabos László 19:05
- Utasszállítóból lett hadihajó az óceán királynője, a Queen Mary 17:05
- A brüsszeli Bartók-fesztivál szakmai előadásokkal és koncertekkel várja az érdeklődőket 13:20
- Korunk kettőssége rajzolódik ki a Szépművészeti Múzeum Kitalált világok című kiállításán 11:20
- A Szent Szövetség egyesítette Európa nagyhatalmait a forradalmak ellen 09:50
- Többször kerültek életveszélybe a Földet vitorlással megkerülő Fa Nándorék 09:05
- A felekezetek területi elkülönülését alapozta meg az augsburgi vallásbéke tegnap
- John Bonham tragédiája egyben a Led Zeppelin végét is jelentette tegnap