Egy elsüllyedt római hajóról származó márványoszlopokra bukkantak a tenger mélyén Izraelben
2023. május 17. 17:10 MTI
A római korból származó, ezernyolcszáz éves márványrakományt találtak a tengerben Izrael partjai előtt – jelentette a helyi sajtó.

Korábban
Az építési anyagokat, márványoszlopokat tartalmazó rakomány egy római kori hajóról származhat, amely az ókori Szentföld egyik déli kikötőjébe tarthatott, amikor a tengerbe veszett.
A márványrakományt Gideon Harris amatőr tengeri úszó találta meg három hete: amikor Bét Janaj partjaitól 200 méterre lemerült a tenger fenekére, régi márványoszlopokra lett figyelmes mintegy négy méter mélyen.
Az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) szakembere, Kobi Sarvit szerint az oszlopok a 44 tonnányi márványrakományhoz tartoztak, amelyet a római korban talán Askelon vagy Gáza kikötőjébe próbáltak eljuttatni.
Az IAA úgy véli, hogy az évszázados homokrétegeket megbolygató téli tengeri viharok nyomán előbukkant rakomány a legrégebbi, melyet a Földközi-tenger keleti részén eddig találtak.
Az előzetes víz alatti vizsgálatokon a többi között korinthoszi oszlopfőkkel díszített oszlopokat, részben kifaragott oszlopfőket, valamint a födémszerkezet és a tetőgerendázat tartására szolgáló hatméteres márvány architrávot is találtak.
A régészek szerint a rakomány méretei alapján az egykori kereskedelmi hajó legalább kétszáz tonnányi terhet szállíthatott, de magának a járműnek még nem lelték meg a maradványait, az nem látható a tenger mélyén.
Azt remélik, hogy a jövő héten kezdődő, a Rhode Island-i Egyetem hallgatóival közös feltárások során a márványtömbök alól előkerülhetnek a fából készült hajó roncsai, vagy felfedeznek a közelben a víz alatt egy olyan homokdűnét, amely a hajó egyes részeit elrejtette és megőrizte.
A feltárást vezető régész szerint a helyszín alapján megállapítható a hajó haladásának iránya. A súlyos márványlapok elhelyezkedése azt tükrözi, ahogy korábban a hajó rakterében tárolták azokat. A hajó kihajózás közben kezdhetett süllyedni, valószínűleg egy viharban a tengerparton.
„Efféle viharok gyakran hirtelen törnek ki az ország tengerpartjai mentén, és mivel ezeknek a hajóknak korlátozott volt a manőverező képességük, gyakran a sekély vizekbe sodródtak, és hajótörést szenvedtek” - mondta Sarvit.
A régész tapasztalatai alapján úgy véli, hogy az ilyen, hajóroncsokból származó fa nagy részét partra vetették a hullámok, és azokat újrahasznosították. A fémszegekkel és ólomborítással ellátott deszkák az ókorban ritka talált kincsnek számítottak. A márványmintákat laboratóriumi elemzésre küldték eredetük pontos meghatározására, azok valószínűleg a mai Törökország vagy Görögország területéről származtak. A leletet a második század közepére datálják az építészeti stílusjegyek, valamint a római kori történelmi források alapján, amelyek megemlékeznek az értékes márvány felhasználásáról ebben a korban.
A márványt Izrael földjén általában a különösen gazdag, elit építkezéseken használták, ekkoriban ugyanis még az előkelő római kikötővárosban, Caesareában is márványhatású, gipszstukkóval borított helyi kövekkel helyettesítették. Több helyen, Askelonban és Bét Seánban azonban fennmaradtak a messzi vidékről hozott „valódi” márvány emlékek.
A rakomány megtalálása pontot tesz arra a régen vitatott kérdésre, hogy az efféle márvány építészeti elemek nyersanyagként vagy már megmunkálva érkeztek az építkezésekre.
„Egyértelmű, hogy az építészeti elemek alapvetően nyersanyagként vagy részben megmunkálva hagyták el a kőbányákat, és az építkezésen alakították ki vagy fejezték be azokat helyi művészek és kézművesek, vagy olyan művészek, akiket más országokból hoztak a helyszínre, hasonlóan a különleges mozaikművészekhez, akik a megrendelt projektekhez egyik helyről a másikra utaztak” – hangsúlyozta Sarvit.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


hadtörténet
- Részegség, szundikálás, vakság – hét különös középkori csata
- Nem tudott a cár kegyeiben maradni a csatát soha nem vesztő Szuvorov tábornok
- Hódítani indult, megszégyenítve tért haza Napóleon téli hadjáratából
- Wagrami győzelme már előrevetítette Napóleon waterlooi bukását
- A –25 fokos hidegben fordult a németek ellen a hadiszerencse Sztálingrádnál
- Már az első napon tízezrek életét követelte a somme-i csata
- Leváltották a D-nap után a britek legendás tábornokát, Bernard Montgomeryt
- Egyetlen hajót sem süllyesztett el a német haditengerészet rettegett monstruma, a Tirpitz
- Miért fordult vissza Hannibál Róma kapujából?
- Csütörtöktől láthatjuk a mozikban a Semmelweis című filmet 13:24
- Egy új világot nyitott meg Enrico Fermi az első atommáglyával 09:50
- Soha nem tudott elszakadni a labdarúgástól a legendás Bozsik József 08:20
- Visszaadta a szabadság reményét Erdélynek az eltökélt ágyúöntő mester, Gábor Áron tegnap
- Maffiaszerű leszámolások forgatagában ért véget a Perzsa Birodalom aranykora tegnap
- Cipónyira dagadt térddel küzdötte ki második olimpiai aranyát Kozma Pici tegnap
- Nagy érdeklődés közepette találtak új gazdára Václav Havel személyes tárgyai tegnap
- Magyar néprajzkutató gyűjteményéből nyílt kiállítás Mongóliában tegnap