Darwin „istengyilkos” műveit egy vonakodó konzervatív könyvkiadó jelentette meg
2020. február 17. 15:58 Múlt-kor
Korábban
Különös partnerség
Ennek ellenére a könyvkiadó nem tudta kordában tartani a könyv tartalmával kapcsolatos ellenérzéseit. Lapjában, a Quarterly Review-ban Darwin egyik leghevesebb kritikusától, Oxford érsekétől, Samuel Wilberforce-tól rendelt recenziót.
Később saját kritikát is megfogalmazott Szkepticizmus a geológiában, és ennek okai című könyvében.
Murray azt írta: „A világ, melyben élünk, mely oly gyönyörű, oly telített minden ajándékkal, amely hozzájárulhat az ember előrehaladásához, virágzásához, és boldogságához”, aligha lehet Teremtőjének „befejezetlen” munkája.
Elutasította a gondolatot, hogy a világ „képes lehet a javulásra a napról napra történő materiális változáson keresztül.”
1871-ben, Az ember származásának megjelenésekor Murray ismét őrlődött magában: jóváhagyta és felügyelte a könyv kiadását, azonban teljesen szabad kezet adott a Quarterly Review-ban Darwin legádázabb ellenségeinek.
Egy St. George Mivart nevű katolikus biológus „radikálisan hamis metafizikai rendszernek” nevezte a könyvben foglaltakat (Nickerson elmondása szerint a recenzió már-már „tébolyodott” hangvitelű).
Elwin ugyanúgy gyűlölte eme írást, mint korábban A fajok eredetét, és biztos volt benne, hogy „az elmélet, mely szerint az ember a vadaktól származik, el fog tűnni”, amint „egy igazán eminens természettudós színre lép”, hogy helyre tegye Darwint.
Akármennyire feszült is volt viszonyuk, Murray 11 művet jelentetett meg Darwintól, összesen mintegy 150 kiadásban.
Bármennyire tiltakozott is a tudós nézetei ellen, fontos volt neki a bevétel, az olvasók pedig rendre kígyózó sorokban álltak Darwin írásaiért – Az ember származása még A fajok eredeténél is több példányban kelt el.
Mind a szerző, mind a kiadó „felfedezte, hogy Darwin nevével a címlapon sok könyvet lehet eladni” – írja Nickerson.
A Murray-Darwin partnerséget egy másik tényező is segíthette életben maradni a könyvkiadó fenntartásai ellenére: a társadalmi helyzet.
Darwin egyetemet végzett, igazi „gentleman” volt, az angol felsőosztály megkerülhetetlen tagja, aki vidéki házzal és jelentős vagyoni örökséggel bírt – más szóval pontosan az a fajta ember volt, akinek műveit Murray szívesen kiadta.
„Murray sosem adta volna ki Darwin könyvét, ha valamiféle munkásosztálybeli radikális lett volna” – mondja Nickerson. „Darwin azonban nem az volt. Radikális lehetett ugyan, de egyúttal gentleman is, Murray pedig őket kiszolgálta.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. Államalapítás és az új rend megszilárdulása Magyarországon a 10–13. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- Egyensúlyteremtő képességében rejlett Szent István sikereinek titka
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap