Csontvázat találtak a tengerparton, kiderült, hogy 2000 éves
2016. június 2. 14:29
A dél-angliai Wight-sziget tengerpartján sétálva egy testvérpár egy emberi csontvázra bukkant a homokban. Miután értesítették a rendőröket, a hatóságok gyilkosságra gyanakodtak, azonban a radiokarbonos vizsgálat során kiderült, hogy a női maradvány már majdnem kétezer éves.
Korábban
A brit rendőrség tegnap lezárta a nyomozást a Southamptontól délre található Wight-szigeten felfedezett emberi maradvány ügyében, ugyanis kiderült, hogy nem mostanság, hanem Kr. u. 90 körül hunyt el. A vizsgálatot még tavaly indították el, amikor a sziget északi részén, Fishbourne-ban egy testvérpár egy csontvázat talált a tengerparton.
A vaskori csontvázra teljesen ép állapotban bukkantak rá, magzatpózban feküdt, és ránézésre valóban nem lehetett megállapítani, hogy az elmúlt évtizedben veszítette életét vagy egy másik történelmi korszakban. Eleinte egy idős asszonyra gyanakodtak. (Tulajdonképpen hatványozottan igazuk lett.) Caroline Sumeray halottkém vizsgálatot rendelt el, és meghagyta, hogy még a dagály érkezte előtt távolítsák el a strandról, és vigyék a laborba.
„Mivel nem volt mellette semmilyen személyes tárgy, személyi igazolvány, ruha vagy egyéb, így elsőként azt kellett kivizsgálni, hogy körülbelül mikor fejezte be életét. Az látszódott rajta, hogy ha a közelmúltban hunyt el, kizárhatjuk azt, hogy nem természetes halállal halt volna meg, azonban fény derült rá, hogy a hölgy Kr. u. 28-90 között hagyta itt az árnyékvilágot” – mondta a halottkém.
A maradványokat végül a helyi régészeti gyűjtemény kapja meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.