Csontig hatoló rettegés: hét legendás mitológiai szörny
2020. augusztus 13. 08:11 Kulcsár Ádám
Korábban
A baziliszkusz, a gyilkos kiskakas
Pillantása halálos, lehelete mérgező, a kakas és a gyík keveréke, két madárlába van és egy csőre, fején pedig egy fehér diadémszerű taréj látható, amely úgy néz ki, mint egy korona.
A baziliszkusz – amely görögül annyit tesz: kis király – már a Bibliában is megjelent, az első „tudományos” leírása pedig idősebb Plinius Naturalis historia című művéhez köthető. Ő az észak-afrikai Küréné környékére származtatja a kisméretű, ártó teremtményt.
Az ember nem csupán a közelében, de akkor sem volt biztonságban tőle, ha megvárta a lény távozását, ugyanis a nyomában is mérget hagyott. Plinius szerint ember nem tudta megölni – ha egy lovas ledöfte lándzsájával, a méreg a lándzsán felkúszva a lovast és a lovat is megölte.
A baziliszkuszt az ókori források szerint egyedül a menyét szaga volt képes elpusztítani, és egyedül a menyét képes a szemébe nézni.
A középkorban is számos forrás megemlítette a bűn és a betegségek szinonimájává váló, különös lényt. Beda Venerabilis írta le először, hogy egy öreg kakas által kiköltött kígyó vagy varangyosbéka tojásából kel életre.
A Canterbury mesékben is helyet kapott, itt hangzik el először, hogy egy kakas kukorékolása, de az is megölheti az egyébként tüzet is okádó és a hangjával is gyilkolni képes teremtményt, ha tükörbe néz. Olykor egy-egy különleges, aranyat „előállító” középkori alkimista receptbe is belekerült a baziliszkusz vére vagy a hamuja.
Lehetséges, hogy valódi állatról van szó – vagy legalábbis annak eltúlzott változatáról: Líbiában élnek köpködőkobrák, amelyek képesek távolra, főként áldozataik szemébe elspriccelni mérgüket, e tulajdonságát túlozhatták el olyannyira, hogy mire távolabbi vidékekre kerültek a róla szóló hírek, már a pillantásával ölt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1956
- Bebörtönzött ismerőseit tervezte kiszabadítani Mansfeld Péter
- Nem nélkülözhette a Kádár-korszak filmvilága a forradalom mellett kiálló színészlegendát
- Politikai célokat is szolgált az 1956-os épületkárok helyreállítása
- Így karácsonyoztak a magyar menekültek Camp Kilmerben
- A melbourne-i medence véres vizében folytatódott a harc a Szovjetunió ellen
- Újabb fegyveres felkelést vizionált a pártsajtó az '56-os nőtüntetés nyomán
- A megtorlásra szabott új törvényekkel bosszulta meg 1956-ot a Kádár-diktatúra
- A szovjet forgószél, amely elsöpörte a magyar szabadságot
- Nagy-Britanniát és Franciaországot is azzal szembesítette a szuezi válság, hogy nem birodalmak többé
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap