Csak egy Miatyánkot kért fizetségül a gyógyításért a herceg orvos
2022. október 28. 14:50 Múlt-kor
Batthyány-Strattmann László szakított a családi hagyománnyal és az orvosi pályát választotta. Döntése sokakat meglepett, a századfordulón a főrend tagjai közül ugyanis csak kevesen űztek polgári foglalkozást. A magyar orvostudomány ekkoriban nagy fejlődésen ment keresztül, a „herceg orvost” azonban nem a kutatás és tanítás, hanem a gyógyítás érdekelte leginkább. A „szegények orvosa” 152 évvel ezelőtt, 1870. október 28-án született.
Batthyány-Strattmann László, a „szegények orvosa”
Korábban
Főnemesből orvos
Batthyány-Strattmann Lászlót szülei politikai pályára szánták és ennek megfelelően nagyon alapos oktatásban részesítették. László azonban a bécsi egyetem és az orvosi kar elvégzése mellett döntött, doktori oklevelét 1900-ban kapta meg. Sokoldalú képzettsége és a rokontudományokban való jártassága a későbbiekben gyakorló orvosként vált hasznára.
Már 1898-ban megalapított köpcsényi birtokukon egy húsz ágyas kórházat, amelyet aztán 120 ágyasra bővített és korszerűen berendezett. Diplomája megszerzése után általános orvosként tevékenykedett, elsősorban a népbetegségek érdekelték, 1907-ben kidolgozta a tuberkulózis róla elnevezett specifikus bőrreakcióját, és a rossz táplálkozás szerepét is kimutatta a fertőzés terjedésében.
A korszak orvostársadalma érzékennyé vált a szociális kérdések iránt. A kutató orvosok mellett egyre nagyobb számban megjelenő gyakorló orvosok a városi és vidéki körzetekben közvetlenül megtapasztalhatták a szociális problémákat, emellett a tudományos felfedezések eredményeit betegeiken tudták hasznosítani.
A századfordulóra a szemorvoslással kapcsolatos kutatások nagyot léptek előre, a vizsgálati módszerek és eszközök, a műtéti technikák nagy átalakuláson estek át. A kor szemészeti újdonsága az elektrofiziológiai és a mikroszkópos szemfenékvizsgálat volt, a kutatók a 20. század elejére a látási mechanizmusokról is pontosabb ismereteket szereztek.
A köpcsényi kastély (Kép forrása: Wikimedia Commons / Thaler Tamás/ CC BY-SA 3.0)
A magyar szemészek is hozzájárultak az eredményekhez, így például Grósz Emil, aki a falusi szegény lakosság körében dúló trachomajárvány (kötőhártyagyulladás) terjedését vizsgálta és az egészségügyi felvilágosítás fontosságára hívta fel a figyelmet.
Ebbe a világba lépett be Batthyány-Strattmann, aki a bécsi iskola neveltje és Grósz Emil barátja volt. Először általános orvoslással foglalkozott, majd a szembajokra specializálódott és kiváló szemorvossá képezte magát.
Szaktudása mellett közvetlensége, segítő szándéka, a jótékonykodás iránti elkötelezettsége is népszerűvé tette, a meggyógyítottak körében sok csodálója akadt. Népmesei hősként tekintettek a „szegények orvosára”, aki fizetségül annyit kért, mondjanak el érte egy Miatyánkot.
Kórházi naplójából kiderül, hogy azokat a rászorulókat gyógyította, akik egyáltalán nem, vagy csak kuporgatott pénzük feláldozása árán jutottak volna ellátáshoz. Mivel a korszakban nem létezett betegbiztosítás, a legelesettebbeknek nem sok esélyük volt a gyógyulásra, ezért is töltött be hiánypótló szerepet Batthyány-Strattmann kezdeményezése. Ahogy írják róla „az ő szívében már gyakorlatilag élt a társadalombiztosító intézet”.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
15. A középkori magyar királyság megteremtése
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Harcokkal és törvényekkel fektette le Szent István az évezredes magyar államiság alapjait
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap