"Csak az ételhez ne nyúljanak" - így fogadták a karibi bevándorlókat a britek

Jamaica még nem heverte ki az 1944-es év hurrikánszezonja által okozott károkat, amikor a karibi ország számos polgára kelt útra Nagy-Britanniába, hogy betöltse a munkaerőpiacon a háború pusztításai miatt keletkezett űrt. A britek jamaicai újságokban az "anyaországba" érkezőknek munkát, és jobb életkörülményeket ígértek. 

A Windrush számos utasához hasonlóan Sam King is a Brit Királyi Légierőnél szolgált a második világháború alatt, de a háború után nem maradhatott Angliában. King édesanyja biztatására vonult be a seregbe. "Azt mondta, »Fiam, az anyaország háborúban áll. Menj és segíts. Szolgálj a légierőnél«. Akkoriban a karibiak többsége úgy gondolta, ez egy jó lehetőség. Az anyaország háborúban állt, és önmagában nem volt képes legyőzni a náci Németországot" - magyarázta King.

A Windrush utasai

Mivel a fiú nem vett feleségül angol lányt, és egy volt telepes sem fogadta be magához, a törvények értelmében vissza kellett utaznia Jamaicába. King kiábrándítónak nevezte szülőhazájába való visszatérését. Magas színvonalú felsőoktatási intézményben szeretett volna tanulmányokat folytatni, de Jamaicában ez csak akkor volt lehetséges, ha valakinek nagyon sok pénze volt. A férfi persze nem csak magára gondolt: úgy gondolta, gyermekei jobb oktatási lehetőségei is csak az Egyesült Királyságban lennének biztosítva.

A nagy esélyre azonban nem sokat kellett várni. King a The Daily Gleaner nevű újságban látott egy Egyesült Királyságba való utazásról szóló hirdetést, amelyben a vállalkozó kedvűeket 28,10 fontos fizetésért végzett munka lehetőségével csábították. A Nemzetközösség országaiban élők számára az 1948-ban elfogadott brit állampolgársági törvény teremtette meg az Egyesült Királyságban való letelepedés és a brit állampolgárság elnyerésének lehetőségét. King 491 társával úgy döntött, szerencsét próbál az "anyaországban".

Jamaicai bevándorlók várnak a brit Munkaügyi Minisztérium és a Gyarmatügyi Hivatal munkatársaival való találkozásra

Bár a Windrushon jó hangulat uralkodott, hamarosan értesültek róla, hogy a brit parlament korántsem volt túl boldog az érkezésüktől. "Hallottuk, ahogy a rádióban sokan azt kérdezik, »miért jönnek ide?« Miután ezt hallottam, odamentem a többiekhez, és azt mondtam nekik, ha egy ember rá is lép a lábadra, ne add vissza. Az egész a békéről és a szeretetről szól." Megérkezésükkor az emigránsokat a sajtó képviselői várták, az Evening Standard pedig még egy repülőgépet is küldött üdvözlésükre. Az újság címlapján aznap a következő cím volt olvasható: "Isten hozott titeket itthon! Az Evening Standard repülője üdvözli a Birodalom 400 fiát."

Korabeli felvétel a Windrush útjáról

A meleg fogadtatás ellenére a folytatás már jóval kiábrándítóbb volt. Megjelentek a színes bőrűeknek fenntartott, nem hivatalos bárok, a munkahelyi diszkrimináció pedig mindennapos jelenséggé vált. King visszaemlékezése szerint sokan barátságosak voltak, mások azonban egyfajta birodalmi felsőbbrendűséggel viselkedtek vele szemben. "Úgy gondolták, a gyarmatokról származó embereknek banánt és csokoládét kellene ültetniük." Voltak, akik világossá tették, hogy nem tetszik nekik a bevándorlók jelenléte, mások közömbösen álltak a kérdéshez, és persze volt, aki kedvesen viselkedett velük.

William Nalteynek, aki Kinghez hasonlóan a légierőnél szolgált a második világháborúban, szintén szembe kellett néznie a rasszizmussal. "A háború éppen véget ért, amikor a buszon egy alkalommal két katona állt velem szemben. Egyikük egy nő volt, aki [társának] azt mondta, »nem lenne itt az ideje, hogy hazamenjenek?«. Ez volt az első alkalom, hogy rájöttem, az emberek belenyugodtak ebbe a helyzetbe, de valójában nem akarták, hogy itt legyünk. Csak a szükséges rossznak tartottak minket."

Az 1965-ös ún. Race Relations Act elfogadása előtt számos hasonló felirat tűnt fel az Egyesült Királyságban

Az 1965 és 1972 között a Belügyminisztériumban dolgozó Jack Howard Drake beismerte, hogy bár szívesen adtak munkát színes bőrűeknek, csak abban az esetben, ha nem voltak szem előtt. "Ha a konyhán dolgoztak, az rendben volt, de a munkáltatók úgy érezték, a vásárlók nem szívesen látnák, hogy színes bőrűek nyúlkálnának az ételhez. Azt gondolták, a hölgyek nem örülnének, ha az alsóneműjüket színes bőrű lányoktól kellene vásárolniuk." 

Ennek ellenére a háború utáni munkaerőhiány miatt nem volt nehéz munkát találni. King visszatért a légierőhöz, majd postai menedzserként helyezkedett el, később pedig Southwark londoni kerület első fekete polgármestere lett. Sokan a vasútnál, az egészségügyben, vagy tömegközlekedési vállalatoknál kötöttek ki, ahol idővel szinte már csak karibi bevándorlókat vettek fel.

Nemrég mozgalom indult azért, hogy a Windrush-generáció brit társadalom érdekében tett erőfeszítéseit hivatalosan is elismerjék. A mozgalom vezetője, Patrick Vernon elmondta, hogy a gyerekek jelenleg többet tanulnak az amerikai polgárjogi mozgalomról, mint a Windrus-generációról, amelynek története még a nemzeti alaptantervben sem szerepel. A helyzeten talán a feketék történetének általános iskolai oktatásáért indított, 55 ezer ember által aláírt  petíció változtatni fog. Vernon szerint egy ideális világban június 22-ét nemzeti  ünnepnek nyilvánítanák, de tudja, hogy ez nem fog megtörténni.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

11. Rendi fejlődés Magyarországon
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek

• Végignézte édesanyja kivégzését az első magyar királynő, I. Mária
• Házasságával alapozta meg a lengyel-litván perszonáluniót Nagy Lajos lánya, Hedvig
• Miért jött létre a lengyel-magyar perszonálunió? 
• Károly Róbert híres aranyforintja