Kezdetét veszi a nemzetközi eucharisztikus kongresszus Budapesten
2004. szeptember 13. 12:06
Az eucharisztia magyarul oltáriszentséget jelent. Ennek tiszteletére szervezi meg a katolikus egyház 1881 óta a nemzetközi eucharisztikus kongresszusokat. A 34. Világkongresszus rendezésének jogát Budapest nyerte el. Az 1938. május 25-29. között lezajlott istentiszteletek, ünnepségek, kongresszusok és körmenetek a magyar katolikus egyház erejét és a világegyházzal való egységét bizonyították. Eugenio Pacelli bíboros államtitkár, a pápa legátusa (a későbbi XII. Pius pápa) és a résztvevők többsége úgy vélte: a budapesti ünnepségek a lelki élet elmélyítése mellett politikailag elsősorban a nácik ellen irányulnak (Hitler nem engedte a német katolikusokat Budapestre). A másik fő ellenség a bolsevizmus maradt. Így a magyar egyház és a Szent István-i Magyarország ismét a `két pogány között` a kereszténység, az európai civilizáció védőbástyájának szerepében érezhette magát. A több százezres tömeget megmozgató egyházi ünnepségsorozat egybekapcsolódott az 1938-as Szent István-évvel (a király halálának 900. évfordulója), és mint a `kettős szent év` rendezvényei bizonyították, hogy Magyarország a `béke szigete Közép-Európában`.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyesült Államok
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat
- 7+1 híres merénylet a történelemből
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap