A Vatikán kiadja a Rerum Novarum kezdetű enciklikát
2004. szeptember 13. 12:06
A nagy reformpápa, XIII. Leó, új egyházpolitikát hirdetett meg: az egyház kritikai illeszkedését a polgári világhoz. Ennek jegyében tett javaslatokat a szociális kérdések megoldására. 1891. május 15-én bocsátotta ki `Rerum novarum` kezdetű enciklikáját, amelyben a szociális kérdést (amint akkor mondták: a munkáskérdést) elemezte. Ebben első ízben fogalmazta meg átfogóan a katolikus egyház tanítását a szociális rendre, a munkára, a munkás és munkaadó viszonyára, a tulajdonra vonatkozóan. Míg a szociáldemokraták megoldási javaslata a kapitalizmus felváltását célozta a szocializmussal, s ezt az 1889-ben alakult II. Internacionálé már nemzetközileg hatékonyan képviselte, addig a pápaság szerint a kapitalizmus hibáinak kiküszöbölése, a társadalmi igazságosság elérése a keresztény etika érvényesítésével lehetséges. (`Sem a tőke munka nélkül, sem a munka tőke nélkül fenn nem állhat.`) Ebből következett az egyház felelőssége is a szegények, elnyomottak iránt, igazságuk védelme és önvédelmi harcuk támogatása. (Ennek termékei lesznek majd Európa-szerte a keresztény szakszervezetek és a keresztényszociális pártok.) Magyarországon ezt a programot a hivatalos egyház nem tette magáévá. Csak a messzebb látók - Prohászka Ottokár és Giesswein Sándor - karolták fel az eszméket. A "Rerum novarum" hatására az esztergomi Új Magyar Sion című lap körül, valamint Prohászka Ottokár, az Esztergomi Papnevelő Intézet tanárának agitációja nyomán a magyar katolikus egyházban is lassan erősödni látszott a szociális gondolkodás. Ez volt megfigyelhető a Szent Imre Egylet, illetve a Szent Vince Egyesület felvilágosító, valamint segélyező tevékenységében. A hivatalos egyház élesen szemben állt a munkásmozgalommal. Schlauch Lőrinc nagyváradi püspök például szembeszállt a nyolcórai munkaidő követelésével, a katolikus legényegyleteken keresztül pedig megpróbálta ellensúlyozni a "vörös rém" vidéki terjedését. Magyarországon majd 1903-ban indul útjára a keresztényszocialista mozgalom.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/0677224c43895ae0020fa26b22f28f35.jpg)
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/dc9fde7b3a63f20a154fca518c20e6ae.jpg)