Emléktúra indult lóháton Kisrozvágyból Rodostóba
2005. április 7. 10:11
Tíz lovas indult el vasárnap kora reggel a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kisrozvágyból a törökországi Rodostóba, II. Rákóczi Ferenc halálának 270. évfordulója tiszteletére; a történelmi emléktúra résztvevői a tervek szerint május 1-re érkeznek meg a szlovákiai Borsiba.
`Elindulunk Rodostóba, ahol megemlékezünk Rákóczi halálának 270. évfordulójáról, onnan pedig felkeressük azokat a történelmi helyeket, amelyek felidézik a kuruc szabadságharc eseményeit` - mondta el az MTI-nek Petraskó Tamás, a lovas emléktúra fő szervezője. Hozzátette: Rodostó után folytatják az utat. `A nagyságos fejedelem hűséges társa volt Mikes Kelemen, akinek a szülőfaluját, Zágont összekötjük Borsival, Rákóczi szülőfalujával, tehát Erdélyből jövünk át Magyarországon a Tisza mentén és Szlovákiában végzünk. Három országot kötünk össze közel 800 kilométeres lovas túrával. Érintünk nagyon sok Rákóczi-emlékhelyet, így többek között Zágont, illetve Bálványost és környékét, ahol az ősi magyar kultúrára is emlékezünk`.
A több év munkájával előkészített túra résztvevői áthaladnak Segesváron, Fehéregyházán, fontos szálláshelyük lesz Marosvásárhely, ahol beiktatták Rákóczit az Erdélyi fejedelemségbe, megemlékeznek a győztes zsibói csatáról és nem marad ki az emléktúrából Nagymajtény és Szatmár környéke sem - közölte a főszervező. Kiemelte: a túra utolsó szakaszán Magyarországon lovagolnak, a Tarpa, Vaja, Tokaj, Sárospatak útvonalon, "onnan megyünk a szlovákiai Borsiba, a várkastély elé, ott fejezzük be a megemlékezést".
"Az út nagyon kemény lesz, hiszen áprilisban vonulunk a Kárpátok hegycsúcsai között; remélem ez még inkább felhívja a figyelmet a Rákóczi emléktúra üzenetére, a magyar kultúra és történelem egyetemes értékeire" - hangsúlyozta Petraskó Tamás. Felhívta a figyelmet arra, hogy a lovas csapat a 100 éves Rákóczi emlékzászlót viszi végig útvonalán. Elmondta: "Tudni kell, hogy a Nagyságos Fejedelem kassai újratemetése alkalmából készült el a zászló, amit ott is meglengettek. Ez a lobogó már végigjárta Kárpátalját - Vereckét -, ott rákerültek a salánki, beregszászi és a tiszaújlaki szalagok, most rákerülnek az erdélyi emlékszalagok is, és így lobog majd 2011-ig, amikor bekerül a Rákóczi Múzeumba".
(Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2015
- Az amerikai elnökök rettegett ellensége: a "húszéves átok"
- Különös kapcsolatban állt az égiekkel "Erdély Gödöllője"
- „A halál oka ismeretlen” - rejtélyes halálesetek a szocializmus évtizedeiből
- Aki egy ültő helyében száz kisfröccsöt is megivott
- Különös halálesetek a tudomány és a művészet világából
- Férfiaktok és romantikus novellák - hét diktátor furcsa hobbival
- Mit keresett Buffalo Bill Magyarországon?
- Ami kenterbe veri a Trónok harcát: Árpád-házi rémhistóriák
- Az athéni, akinek a fejére esett egy teknős
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.