2020. nyár: A magyar film 30 felejthetetlen pillanata
ITT támogathatsz bennünket

Aukción a középkori angol királyok leszármazási listája

2005. február 22. 12:18

Az angol királyság történetét bemutató 700 éves kézirat kerül hamarosan kalapács alá Londonban, ám azt előbb kiállítják a nagyközönség számára is.

A hasonló tekercsek különösen népszerűek voltak a 14. századi angol arisztokrácia körében. Ez a darab egészen 1988-ig a Chaworth család birtokában volt, mikor is egy európai magángyűjteménybe került. A különleges dokumentum az 1320-as években készült számukra, és az értéke több százezer euróra becsülhető, ugyanis ebből az időszakból mindössze 30 ilyen genealógia maradt fenn.

 

Forrás: History Today

II. Vasbordájú Edmund
a tekercsen

Az új kutatási eredmények szerint a tekercs Sir Thomas Chaworth (1290-1347) számára készült. A családfő mind a négy gyermeke számára készíttetett egyet, így ez lehet a magyarázata annak, hogy a tekercs komoly hasonlóságot mutat a Bodleian Library-ben található dokumentummal, és két másik Cambridge-i Egyetemi Könyvtárban találhatókkal.

 

A genealógiai tekercs Egbert királlyal (829-839) veszi kezdetét, és egészen II. Edwardig tart, aki 1307-től ült Anglia trónján. A tekercshez a 15. század fordulóján készült egy olyan kiegészítés, mely megtoldotta azt II. Edward és IV. Henrik uralkodási időpontjaival és eseményeivel. A 6,5 méter hosszú tekercset a "chaworthi mester" munkájának tartják.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2020. nyár: A magyar film 30 felejthetetlen pillanata
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár