Rekonstruálták a világ legrégibb furulyáját
2005. január 18. 10:45
Harminchétezer évvel ezelőtt készített furulyát sikerült újraalkotniuk a tübingeni egyetem régészeinek.
Mint a Corriere della Sera című olasz lap írta, az archeológusok a 70-es években találtak Geissenklösterle barlangjában (Baden-Württemberg tartomány) 31 mamutagyar-darabot, amelynek további vizsgálatához, elemzéséhez hiányoztak az anyagi források. Több, mint 30 év után nyílt erre lehetőség, és a régészek rájöttek, hogy a csontok egy furulya darabjai. A rekonstruált hangszer 18,7 centiméter hosszú és három lyuka van.
A C-14-es vizsgálat alapján a kutatók először 35 ezer évesnek hitték, egy másik, pontosabb adatokat szolgáltató vizsgálati módszer azonban 37 ezer évet mutatott ki. Korábban találtak ugyanebben a zónában furulyákat, de azok későbbi eredetűek voltak, és minőségileg gyengébbek, mivel madárcsontból faragták őket. 1966-ban pedig Ivan Turk, a szlovén tudományos akadémia paleontológusa jelentette be, hogy a szlovéniai Divje Babe I. ásatásokon, amely egy neandervölgyi ember egyik települése volt, találtak egy 45 ezer éves furulyát. Medvecsontból készült, és több lyuk volt belefúrva. A leletet azonban a tudományos világban nem találták meggyőzőnek, olyan értékelések is elhangzottak, amelyek szerint ezeket a lyukakat egy állat harapta a csontba.
A geissenklösterlei lelet azonban minőség szempontjából is jelentősebb, mivel mamutagyarból készült, amelyet az akkori munkaeszközökkel nehezebb volt kifaragni, másrészt a hangja is tökéletesebb. Friedrich Seeberger zenei régész, aki már számos történelem előtti hangszert rekonstruált, kijelentette: a paleolitikum embere képes volt esztétikus, variációkban gazdag zenét alkotni, és mivel vállalta a mamutcsont kifaragásának minden nehézségét, bizonyára fontos szerepet játszott életében a zene. A madárcsontból készült furulyákat a mamutcsontból valóval összehasonlítva, azt mondta, hogy a kettő között akkora a különbség, mint a Toyota és a Rolls Royce között. A mamutcsont-furulyát a régi mester valószínűleg nyírfagyantával ragasztotta össze.
(Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rendszerváltás
- Tömeges határátlépéssel zárult az 1989-ben megrendezett páneurópai piknik
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- Egy küzdelmes élet Magyarországért: 30 éve hunyt el Antall József
- Konfliktusok és érdekellentétek között vezette le a rendszerváltást Antall József
- Vértelen, „bársonyos” forradalommal bukott meg a kommunizmus Csehszlovákiában
- Visszavonulót fújt Antall József kormánya a taxisblokád nyomása alatt
- A szarajevói filmfesztivál fő versenyében indul a Libertate '89 – Nagyszeben című alkotás
- Történészként és politikusként is maradandót alkotott Szabad György
- Nagy Imréék újratemetésén a kommunista rendszer is sírba szállt
- Megbukott a konzervatóriumi felvételin Giuseppe Verdi, az olasz opera későbbi mestere 19:05
- Tizenöt évesen már utcai énekesnőként kereste a kenyerét Edith Piaf 17:05
- Személyesen Drakula fogadja majd a Fővárosi Állatkertbe érkező vendégeket október végén 16:05
- Találmányával az elefántok megmentéséhez is hozzájárult John Wesley Hyatt 09:50
- A malária és az oroszlánok sem tudták megállítani Kittenberger Kálmánt 09:05
- A háború megrongálta és feketére színezte, de a főváros egyik jelképe lett a Halászbástya tegnap
- Nagy veszteséggel járt 1944-ben a szovjetek alföldi előrenyomulása tegnap
- Már az ókor óta végeznek sikeres koponyaműtéteket tegnap