Grimm-testvérek: mesegyűjtőkből mesemondók
2004. december 16. 11:54
145 éve halt meg Berlinben a német irodalomtörténész, író, nyelvész Wilhelm Grimm, akit a világ csak nagy mesemondóként ismer.
A Grimm-tesvérek |
A Grimm testvérek a kasseli Friedrichsgymnasiumban tanultak, majd ennek befejezése után mindketten jogot hallgattak a Marburgi Egyetemen. 1837 és 1841 között öt kollégájukhoz csatlakozva megalakították a Göttingai Hetek csoportját, és Hannover királya, I. Ernő Ágost ellen tiltakoztak, aki az egyetemek és államuk autonómiáját fenyegette. E miatt azonban a király utasítására mindannyiukat elbocsátották állásából, így a politikai tevékenységtől más felé fordult az érdeklődésük.
A Grimm testvéreket leginkább a német mesék gyűjteményes kiadása miatt ismerik. Az 1812-ben megjelent Kinder- und Hausmärchen (Gyerek- és Házimesék), és ennek második 1814-ben (1815-ös dátummal) megjelent kötete hosszú és alapos kutatómunkán, és mesegyűjtéseken alapult, ám mégis inkább irodalmi munkának tekinthető, mivel a fivérek egységes, saját szöveggel látták el a több változatban élő meséket. Ezek közül nemzetközileg a hetedik (1857-es) angol nyelvű kiadás vált ismertté és elterjedtté. A gyerekek számára kiadott verzió azonban egy jóval könnyedebb és enyhébb történeteket tartalmazó mesekönyv, mint amit a Grimm-mesék eredeti kiadása takart (ezért is van, hogy az eredeti történeteket nálunk is csak 1989-ben adták ki először, és melynek jóval kegyetlenebbek, sötétebbek és véresebbek mint a mesék szövegei). A boszorkányok, manók, koboldok és sötét erdőkben lakó gonosz farkasok illetve az ősi falvak emberei a szakértők szerint a kor német pszichéjének leképeződései.
Bár Németországon kívül kevésbé ismert, ám a Grimmek az első német szótár, a Deutsches Wörterbuch létrehozói is. Akkor Martin Luther német nyelvű Bibliája óta a standard német nyelv megalkotása felé ez a szótár volt az első lépés. A 20 kötetből álló munka még ma is a német etimológia alapja.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/524f1409c7ca4afc82289a77ca269c7f.jpg)
![VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés / 27. Az első világháború és következményei (szövetségi rendszerek kialakulása, okok, hadviselők, frontok, a háború jellege, a világháborút lezáró békerendszer, Magyarország az első világháborúban)](/ih0Ax/label/.cut-640x400/788.jpg)
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/06bf7265fb82f6f16cbcad00608086f4.jpg)