Az országgyűlés kimondja a1945. január 1. és 1963. április 4. között az állam belső és külső biztonsága elleni bűncselekmények semmisségét
2004. szeptember 13. 12:06
Az országgyűlés fájdalommal emlékezett meg arról, hogy Magyarországon a második világháborút követően a sztálinista hatalom, feladva a függetlenséget, megcsúfolva az emberiességet, az igazságot és a jogot az állampolgárok százezreitől vette el szabadságát, sokaktól az életüket is. A későbbi kegyelmi határozatok alkalmatlanok voltak a sérelmek orvoslására, mert az el nem követet bűnök nem bocsáthatók meg. Az országgyűlés kimondta, hogy 1945. január 1. és 1963. április 4. között semmisnek tekitendők az állam belső és külső biztonsága elleni bűncselekmények. Semmisek továbbá az "árdrágító és közellátás" elleni bűncselekmények, valamint a "társadalmi tulajdont kárósító" bűncselekmény feljelentésének elmulasztása miatt kimondott ítéletek. Az országgyűlés megkövette a nemzetet, fejet hajtott a törvénysértések áldozatai előtt, kinyilvánítva, hogy nem voltak bűnösök, meghurcolásukért az egypárti diktatúra és a sztálinista államhatalom a felelős. A törvényt a Németh Miklós vezette kormány terjesztette elő, aláírói: Szűrös Mátyás, a köztársaság ideiglenes elnöke, és Fodor István, az országgyűlés megbízott elnöke.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Titanic
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette
- Osztriga és bárány került a Titanic utasainak asztalára egy elárverezett étlap szerint
- Tudtad, hogy hét híres ember is lekéste a Titanicot?
- 3800 méter mélyen sincs biztonságban a Titanic roncsa
- Saját legendájának áldozatává vált a Titanic
- A nemzetközi egyezmények sem tudják megvédeni az enyészettől a Titanic roncsát
- A Titanic több száz utasának életét mentette meg a magyar hajóorvos
- Minden törekvés dacára lehetetlennek tűnik a felszínre hozni az egyre pusztuló Titanicot
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap