Darányi miniszterelnök beszédében nagy arányú fegyverkezési terv megindítását jelenti be
2004. szeptember 13. 12:06
A háborús gazdasági előkészületek korábbi burkolt formáit 1938-tól a nyílt, rohamos ütemű fegyverkezés váltotta fel. Darányi miniszterelnök 1938. március 5-i győri beszédében nagy arányú fegyverkezési terv megindítását jelentette be. Öt év alatt 1 milliárd pengő beruházást irányoztak elő. Ebből 600 milliót közvetlenül hadikiadásokra, 400 milliót pedig közvetve az ország harcképességének fokozására (út-, vasútépítés, hajózás, távközlés stb.). A beruházásokat az állam részben egyszeri vagyonadó kivetésével (600 millió pengő), részben pedig belső kölcsön kibocsátásával (400 millió pengő) fedezte. Már 1938 második felében nagy arányú háborús konjunktúra bontakozott ki. A nagy nehézipari üzemek jelentékeny megrendeléseket kaptak az államtól. Ezek finanszírozására 1939 májusáig már kereken 300 millió pengőt fizetett ki az állam. A háborús konjunktúra a nehézipar mellett a könnyű- és élelmiszeriparra is kiterjedt. 1939 februárjában már arról hoztak döntést, hogy az eredeti tervtől eltérően a programot öt év helyett két év alatt, 1940. augusztus 1-ig befejezik. Felemelték a beruházások keretét: a közvetlen katonai kiadások 800 millió pengőre emelkedtek. Mindennek megfelelően 1939-ben az ipari termelés 1938-hoz képest 21%-kal emelkedett. Ez csaknem olyan mérvű emelkedés volt, mint a békegazdálkodás idején az ipar 20 év alatti növekedése.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. A reformkor fő kérdései
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Miért volt vértelen 1848. március 15-e?
- A nyelv átalakításáról szóló vitát is beindította a magyar államnyelvvé tétele
- Az irodalomban és a politikában is maradandót alkotott Kemény Zsigmond
- Az 1848-49-es szabadságharcban is tevékeny szerepet vállalt Irinyi János
- Alacsonyabb származása miatt sosem teljesülhetett be Vörösmarty első szerelme
- A cenzúra kicselezése érdekében adott alcímet a Himnusznak Kölcsey Ferenc
- Alig épült meg, máris történelmi esemény színhelye lett a Nemzeti Múzeum
- Nem láthatta színpadon a Bánk bánt Katona József
- Csatatértől az elmegyógyintézetig: ki volt Széchenyi István gróf?
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap