Elárverezik Evita szemfedőjét
2004. március 16. 09:00
Rómában elárverezik Juan Domingo Perón argentin államfő könyvtárát és felesége, Eva Perón szemfedőjét is.
Korábban
Argentin történészek birtokában jutott iratok szerint egy Robert Freude nevű argentin ügynök által szervezett hálózat csempészte ki Európából Buenos Airesbe a náci háborús bűnösöket.
Don't Cry For Me, Argentina - Evita a ravatalon |
A Peron-hagyatékból csaknem 60 tételt kínál árverésre a római Christie's, köztük azt a két leplet, amellyel az 1952-ben, 33 éves korában rákbetegségben elhunyt Eva Perón holttestét leborították. "Mindezek a tárgyak a Béke és barátság a népek között elnevezésű alapítvány tulajdonában vannak. A szervezetet Mario Rotundo, Juan Perón egykori személyi titkára hozta létre, aki a diktátor spanyolországi száműzetésének évei alatt az egykori elnök legközelebbi munkatársa volt" - nyilatkozta az aukciós ház szóvivője.
Juan Domingo Perón 1946 és 1955 között volt Argentína diktátor-államfője, majd egy puccs következtében menekülnie kellett. Evát - az argentin nép kedvencét, Evitát - 1944-ben vette el feleségül. A volt diktátor 1973-ban újra hatalomra került szülőhazájában, ám nem sokkal később, 1974 júliusában, 79 éves korában elhunyt.
MTI
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. világháború
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek
- Súlyos taktikai vereségnek bizonyult az antant számára a gallipoli csata
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.