A tagállamok döntenek a Varsói Szerződés felszámolásáról
2004. szeptember 13. 12:06
A nyolc európai ország részvételével létrehozott Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületében a döntő szót mindig az SZKP főtitkára mondta ki, a tagországokban az állampártok első, illetve főtitkárai. Ez azt jelentette, hogy a tagországok saját fegyveres erőinél, főként pedig az egyesített fegyveres erőknél a közvetlen pártirányítás érvényesült. A részt vevő országok egysége fokozatosan egyre lazábbá vált. Élesen mutatkozott ez meg az 1968. évi csehszlovákiai beavatkozás kapcsán, amelyben sem Románia, sem Albánia nem vett részt. Románia egy esetleges beavatkozás esetére mozgósította fegyveres erőit. Albánia pedig szeptemberben egyoldalúan kilépett a szervezetből; ami az ottani tengeralattjáró-támaszpont elvesztését jelentette a Szovjetunió számára. A tagországokban megindult demokratizálódási folyamatok, az állampártok szerepének csökkenése, majd megszűnése egyre inkább kérdésessé tette a szervezet fenntarthatóságát. A fegyveres erők polgári vezetés alá kerültek, helyreállt a német egység, s miután a tagországok sorra kinyilvánították kilépési szándékukat, megszűnt, a szovjet csapatoknak a szervezet tagországaiban való állomásoztatására vonatkozó létjogosultsága is. Február 25-én, Budapesten ülésezett a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testülete. A tagállamok képviselői elfogadták a korábban kötött katonai megállapodások hatályának megszűnését és azt, hogy a szervezetet felszámolják. Július 1-én ez formálisan is bekövetkezett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
5. Magyarország gazdasága a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- 1946 nyarára olyan értéktelenné vált a pengő, hogy az utcán hajították el a bankjegyeket
- 1956 miatt is késett a Borsodi Vegyi Kombinát elindulása
- Volt, aki féltette a túl sok szabadidőtől a népet a szabad szombatok bevezetésekor
- A rendszerváltoztatás belülről
- A haderő mellett a gazdaság fejlesztését is megcélozta a győri program
- Naponta nőttek tizenötszörösükre az árak a hiperinfláció idején
- Különösen kegyetlen körülmények között dolgoztatták a Hortobágyra kitelepítetteket
- Miért sikerült a lengyeleknek az, ami a magyaroknak nem?
- Nyolc áldozatot követelt a Kádár-korszak sikervállalatának építése
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap