A Mayflower 41 angol telepessel kiköt Amerikában
2004. szeptember 13. 12:06
Több mint háromhónapos tengeri utazás után a Mayflower nevű hajóval 41 angol puritán köt ki családjával együtt a Cod-foknál az észak-amerikai partokon. A `zarándokatyák` még a hajó fedélzetén az ún. Mayflower-szerződésben olyan alkotmányt fogalmaznak meg, amely jövendő közös életüket szabályozza. Ennek alapelve a törvény előtti egyenlőség és a közösség szabályainak önkéntes elfogadása. Szeptember 5-én vitorláztak el a Mayflower utasai - a puritánok mellett néhány angol kereskedő is - Southamptonból. Eredeti tervüket, hogy Virginia angol gyarmaton (1607. IV. 16.) telepednek le, a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt fel kellett adniuk. A hamarosan beköszöntő tél miatt határozzák el, hogy a Cod-foknál szállnak partra, mivel az ottani növényzet lehetővé teszi a megfelelő ellátást. Az önálló alkotmányféle megalkotása azért tűnik szükségesnek a kivándorlók számára, mert kívül állnak az angol törvény keretein. Szerződésükben a puritánok ugyan I. Jakab angol király hűséges alattvalóinak vallják magukat, mégis igénybe veszik a jogot, hogy törvényeket alkossanak, és saját igazgatást hozzanak létre. Az okot a kivándorlásra a vallási összeütközések szolgáltatták. Az angol egyház presbiteriánus hitviszonyai (központi egyházi vezetés) ellentétben álltak a puritánok elképzeléseivel, melyek az egyén és a közösség viszonylagos függetlenségén alapultak. A puritánok többsége harcolni akart elképzeléseinek megvalósításáért az angol egyházban, egyik kis csoportjuk azonban az emigrációt választotta.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

- Elborzasztotta a háború a hétköznapi életet új szemszögből ábrázoló Kaffka Margitot 20:20
- Ferenc József ráérése határozta meg a Szépművészeti Múzeum megnyitását 18:05
- A megismerhetőt és a csak sejthetőt varázsolja elénk a Néprajzi Múzeum új kiállítása 16:05
- A Magyar Nemzeti Levéltárhoz került az egykori kormányzói család hagyatéka 15:05
- Magyarországon is klarinétozott az Oscar-díjra huszonkétszer jelölt Woody Allen 13:20
- Egy évig bujkált a szabadságharc után a megtorlás elől Vörösmarty Mihály 11:20
- Minden felgyülemlett feszültség a felszínre tört India és Pakisztán függetlenné válásakor 09:07
- Máig bizonytalan, miért is ölt Amerika hírhedt női sorozatgyilkosa tegnap