160 éve született Puskás Tivadar
2004. szeptember 17. 15:13
Korának egyik leghíresebb magyarja volt
Ezután eladta vállalatát az államnak, majd Erdélyben aranyat és olajat kutatott, sikertelenül, de szabadalmat kapott egy irányított robbantási módszerre, mely a mai millszekundos robbantás előfutára. Megpályázta, de nem nyerte el az Al-Duna szabályozási munkáit.
1887-től ismét a telefon-üzletben működött, bérbe vette saját korábbi vállalatát. 1892. február 14-én a Bánk bán előadását közvetítette az Operaházból a Pesti Vigadóba. Ezután hozta létre a telefonhírmondót, mely sok tekintetben a rádió előfutárának tekinthető. 1892 júliusában az Osztrák-Magyar Monarchia Szabadalmi Hivatalában, majd még 18 országban jelentette be "Új eljárás telefonújság szervezésére és berendezésére" névvel a telefonhírmondó szabadalmát.
Telefonközpont, kisasszonyokkal |
A beszélő újság első "stúdiója" a Magyar utca 6. számú házban volt, egy év múlva már 700, 1914-ben tízezer előfizetővel rendelkezett. A telefonhírmondó 1925-ig működött. Puskás 49 éves korában, egy hónappal találmányának megvalósulása után, 1893. március 16-án halt meg Budapesten. Ezt a hírt is a telefonhírmondó közölte elsőnek.
A közhiedelemmel ellentétben nem Puskás a telefonközpont feltalálója. E műszaki elképzelésre - amely a keresztlemezes váltón alapul - az első francia szabadalmat már 1850-ben kiadták F. M. A. Dumont-nak. 1851-ben kelt az angol szabadalom, amely a távíróközpontokban már 1865-ben alkalmazott az Universal Private Telegraph nevű társaság.
Puskás jó szervezőkészségű, kiváló műszaki-gazdasági szakember, nagy kísérletező volt, aki ismerte korának technikai lehetőségeit és ki is használta azokat vállalkozásaiban. Neve Európa-szerte ismertté vált a telefonhírmondó révén, amely a század eleji Budapest szenzációja volt.
(MTI Panoráma, Fábri Ferenc)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2015
- Az amerikai elnökök rettegett ellensége: a "húszéves átok"
- Különös kapcsolatban állt az égiekkel "Erdély Gödöllője"
- „A halál oka ismeretlen” - rejtélyes halálesetek a szocializmus évtizedeiből
- Aki egy ültő helyében száz kisfröccsöt is megivott
- Különös halálesetek a tudomány és a művészet világából
- Férfiaktok és romantikus novellák - hét diktátor furcsa hobbival
- Mit keresett Buffalo Bill Magyarországon?
- Ami kenterbe veri a Trónok harcát: Árpád-házi rémhistóriák
- Az athéni, akinek a fejére esett egy teknős
- Már csak az Egyesült Államokban használják a Fahrenheit által alkotott skálát 20:20
- A rendőrséghez fordult lapjának hamisítása miatt Jean-Paul Marat 18:05
- Évtizedek alatt vált az emberiség egyik legfontosabb találmányává a távíró 16:05
- Több tucat ember életét követelte a Brooklyn híd felépítése 15:05
- Székesfehérvár lesz a Múzeumok éjszakájának kiemelt helyszíne 13:20
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét 11:20
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap