65 éve írták alá a Molotov-Ribbentrop paktumot

A második világháború kezdete előtt alig egy héttel a szövetségesnek csak nehezen nevezhető Németország és Szovjetunió már osztozkodott az el nem foglalt területeken.

A tárgyalások

Az első világháború utáni amúgy elég törékenyre sikerült világrend az 1930-as évekre a német fegyverkezés és az ezt követő agresszív terjeszkedési-politika következtében megbomlott. Bár Hitler és Mussolini területi igényeinek úgy tűnt, hogy az 1938 szeptemberében megtartott müncheni konferencia gátat szab, a résztvevő feleknek hamarosan azt kellett konstatálni, hogy nem ez történt. Mivel a nyugati országok számára lehetetlenné vált Hitler partnerként való kezelése, ezért a szövetséges nyugati hatalmak körében megkezdődött a versenyfutás Sztálin szövetségéért.

 

A tárgyalások során Franciaország indult jobb helyzetből, ugyanis a közös francia-szovjet szövetséges Csehszlovákia területi épségének garantálása kapcsán kezdődhetett meg a párbeszéd. A szovjetekkel való tárgyalást viszont az a körülmény elég komolyan megnehezítette, hogy a Szovjetunió garantálta volna az adott országok védelmét a nyugati határai mentén a német támadás ellen, ám megfelelőbbnek érzett volna az adott országokban egy belpolitikai változást. Finnország, Észtország, Lettország, Lengyelország, Románia Törökország és Görögország érthető módon tehát nem kért ebből a fajta segítségből. A brit és francia tárgyalófelek szerint pedig az adott országok belpolitikájába egy ilyen szintű belső beavatkozás- és mindezt a német külső fenyegetés árnyékában - könnyű prédává változtathatta volna ezeket az országokat mindkét külső félnek. Csehszlovákia 1939 márciusában német részről történő elfoglalása is ezt igazolta, ám a britek és franciák épp ennek hatására próbálták megsürgetni a tárgyalásokat a szovjetekkel, és rávenni Sztálint arra, hogy Lengyelország számára úgy vállaljon területi garanciát, mint azt Nagy-Britannia tette.

 

A tárgyalások azonban eredménytelenek maradtak, és augusztus közepére nyilvánvalóvá vált, hogy a németekkel kerül majd tető alá a szövetségesi szerződés. Ennek jeleként (és az addig folytatott külpolitika befejezéseként) Sztálin Maxim Litvinov külügyi népbiztos helyére Vjacseszlav M. Molotovot nevezte ki, aki először a német-szovjet kereskedelmi szerződésről nyilatkozott a megkötés napján, augusztus 19-én. Szerinte meg kell majd kötni egy olyan szerződést is, melyben "tisztázni kell a külpolitika területén azokat a kérdéseket, melyekben a Magas Szerződő Felek érdekeltek". Ez a nyilatkozat tulajdonképp Sztálin előző nap tartott beszédére volt egyenes reflexió, amely szerint a diktátor a Politikai Bizottság ülésén ezt mondta volna: "Az utóbbi húsz év tapasztalata azt mutatja, hogy Európában egy kommunista mozgalomnak békeidőben nincs elég esélye a hatalom megragadására. Egy ilyen párt diktatúrája csak egy nagy háború esetén lehetséges." Franciaország német megszállását Sztálin ekkor kívánatosnak minősítette, mert "a legyőzött Franciaországban nagyon erős lesz a kommunista párt. A kommunista forradalom elkerülhetetlenül kitör, és mi ezt a helyzetet kihasználhatjuk arra, hogy Franciaország segítségére siessünk, és a szövetségesünkké tegyük. A továbbiakban az összes olyan nép, amely eddig Németország védelme alá esett, szintén a szövetségesünkké válik. A világforradalom kifejlesztésére széles tevékenységi kör áll előttünk."

A paktum

A Hitler-Sztálin paktumnak is nevezett szerződést 1939 augusztus 23-án szovjet részről Molotov, míg német részről Joachim von Ribbentrop írták alá. Az aláírt dokumentum egy kölcsönös megnemtámadási szerződés, és ami különösen érdekessé teszi, az a titkos záradéka, mely a háború után került csak nyilvánosságra, a szovjet vezetés pedig végül csak 1989-ben ismerte el. A megnemtámadási szerződés pontjaiban a következőkben állapodtak meg:

1. kölcsönös lemondás az erőszak alkalmazásáról,

2. semlegesség a két fél háborús bonyodalomba való keveredése esetén.

 

A titkos záradék pedig a következő pontokban hoz döntést:

1. A Balti-államokhoz tartozó területeken Litvánia északi határa alkotja majd a leendő szovjet-német határt. Vilna (Vilnius) Livánia, s így Németország része.

2. A lengyel területeken a Narev a Visztula és a Szan folyó alkot határt Németország és a Szovjetunió között. A lehetséges új lengyel államról később döntenek majd a felek.

3. Délkelet-Európa területén szovjet részről teljes igény Besszarábiára. Német részről teljes a politikai érdektelenség a térségben.

4. A dokumentum szigorúan titkos.

 

A döntés alapján Ribbentrop már aznapi dátummal elküldte táviratait (azaz, mivel a szerződést 24-én hajnalban írták alá, 24-i dátummal), melyek nemcsak Berlinbe érkeztek meg, hanem a balti államokban és Lengyelországban tartózkodó német diplomaták kezébe is.

 

A paktum megkötése után a Szovjetunióban sokan megdöbbentek, mások viszont megnyugodtak, mondván: legalább nem lesz háború. Ekkor a Molotov-Ribbentrop-paktum titkos záradékáról a közvélemény még nem tudhatott. Hruscsov emlékiratából kitűnően a Ribbentrop érkezését megelőző napon Sztálin még nekik is csak annyit mondott, hogy "Hitler megtámadja majd Lengyelországot, elfoglalja és protektorátussá teszi. Lengyelország keleti része, ahol beloruszok meg ukránok laknak, a Szovjetunióhoz kerül. Mi természetesen helyeseltük ezt, bár vegyes érzelmekkel fogadtuk."

 

Másnap, augusztus 25-én megkötötték az angol-lengyel segítségnyújtási szerződést. Hitler ennek hatására öt nappal elhalasztja az augusztus 26-i támadási parancsát, Anglia határozott fellépése ugyanis időlegesen türelemre intette. Szeptember elsején azonban hajnali 4.45-kor bejelentik a gleiwitzi rádióadó elleni provokációs támadást, így a német csapatok megindulhattak a szerződésben kijelölt területek elfoglalására (a csapatok ekkor már rég Lengyelország területén voltak), a szovjet csapatok pedig szeptember 17-én indultak el a nekik rendelt területekre.