A magyarországi cigányság helyzete
2004. augusztus 3. 03:43
Minisztertanácsi határozat jelent meg a cigányság helyzetének javításáról. Az 1970-es évek emberjogi mozgalmai és az ezekhez kapcsolódó szociológiai kutatások a figyelem középpontjába hozták az etnikai, nemzetiségi kérdést. Ezek között is az Európa minden államában sajátos színezetet felmutató ún. cigánykérdést. A szovjet zóna országainak kormányzati politikája különböző, a szocialista emberjogi dogmákhoz kapcsolódó megoldási formulákat igyekezett kimunkálni a cigányság helyének megtalálásához. Ez történt Magyarországon is. 1945 után a fasizmus fajelmélete által alsóbbrendűnek tekintett és így üldözött cigányság nem tudott beilleszkedni a magyar társadalomba. A földosztáskor - mivel a cigányság a földet igénylők egyik kategóriájába sem tartozott - kihagyták a cigányokat. Azok legfeljebb alkalmi, idényjellegű munkára szegődhettek el, vagy pedig kézműves-, szolgáltatótevékenységből éltek. Az 1948. utáni iparosítás és városiasodás felszívta az iparvárosokba a cigányok szabad munkaerejének egy részét: elsősorban az építkezéseken vagy az üzemekben dolgoztak segédmunkásként. A "cigányvándorlásnak" újabb formája alakult ki: az állandó ingázás, főként az ország elmaradottabb északi-északkeleti területeiről az ország középpontja felé. Az 1960-as évek közepétől az iparpolitikában és az államigazgatásban kibontakozó decentralizáció hatására a cigány lakossággal való napi törődés is érezhetőbbé vált. Beiskolázásuk javult, megkezdődött az egészségtelen cigánytelepek felszámolása. A hazai cigánytársadalom belső problémáit jól mutatja az 1968. évi felmérés: a 14 év felettiek 39%-a analfabéta volt, a munkaképes férfilakosság 75%-a nem rendelkezett állandó munkahellyel. A cigánylakások 92%-ában nem volt vízvezeték, 44%-ában villany, 32%-ában árnyékszék. A cigányság "faji" megkülönböztetése 1949 után a proletárdiktatúrában megszűnt. A cigány kifejezés használata is sértő volt. Ehelyett vezették be - visszatérve a felvilágosult abszolutizmus (Mária Terézia) nemes gondolatköréhez - az "új magyarok" elnevezést. Ezt a cigányság természetesen nem fogadta el. 1957-ben - más magyarországi nemzetiségekhez hasonlóan - megalakították kulturális szövetségüket, de a hivatalos politika nem ismerte el őket nemzetiségnek. A célkitűzés: állandó lakhely, folyamatos munkahely teremtése, egészséges lakások építése és iskoláztatásuk. Az 1970-es évek végén kibontakozó emberjogi mozgalom a cigányság integrálódását a magyar társadalomba csak önálló nemzetiségként látta lehetségesnek. Ezért mozgalmat indítottak a cigány (irodalmi) nyelv kibontakoztatásáért, az önálló cigány anyanyelvű iskoláztatás megteremtéséért. A sajtó ezeket az akciókat felkarolja, de a közvélemény nehezen fogadja el a cigányságnak nyújtott kedvezményeket. A cigány lakosság "túlreprezentáltságát" emlegetik a bűnözésben. Nem veszik tudomásul, hogy ennek oka az eltérő és fel nem adott szokásrend különbözőségében, a más belső közösségi normákban rejlik. Az integrálódást továbbra is hátráltatta, hogy a cigány lakosság a községekben, falvakban is elkülönült, maguk kialakította "gettók"-ban élt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
- „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
- 10 tény a Mona Lisáról
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában tegnap
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf tegnap