Kandallóból építette ikonikus hangszerét a Queen gitárosa, Brian May
2023. július 19. 09:05 MTI
Július 19-én ünnepelte hetvenhatodik születésnapját Brian May, a Queen gitárosa, aki PhD fokozattal rendelkező asztrofizikus is.
Brian May érkezik a Queennel Argentínába 1981 márciusában
Korábban
A middlesexi Hamptonban látta meg a napvilágot, apja a védelmi minisztériumban dolgozott és nagy zenerajongó is volt. A kiválóan zongorázó elektromérnök egyszerre vezette be fiát a zene és az elektronika rejtelmeibe. Brian először ukulelén játszott, majd megtanult zongorázni is, első gitárját hetedik születésnapjára kapta. Amikor nagyobb lett, apjával úgy döntöttek, hogy egy régi kandalló mahagóni fáját felhasználva, egyedi elgondolásaik alapján raknak össze egy elektromos gitárt. Kétéves munkával sikerült megalkotniuk az álomhangszert, a Red Specialt, amely May hang- és vizuális védjegyévé vált. Ezzel a vörös gitárral zenél a kezdetektől fogva, s később a Queen hangzását is ez a hangszer határozta meg.
A jó tanuló srác a neves londoni Hampton Grammar Schoolba járt, ahol a felsőbb osztályok egyikében koptatta a padot egy másik későbbi gitárkirály, a Led Zeppelinben karriert befutó Jimmy Page is. Zenei világára hatott George Harrison a Beatlesből, a Shadows, Eric Clapton, Jeff Beck és természetesen Jimi Hendrix, ő maga a hard rocktól a szimfonikus rockig minden műfajban otthonosan mozog.
A híres Red Special (Wikipedia / Raph_PH / CC BY 2.0)
Még középiskolásként az 1984 nevű együttesben kezdett zenélni, ezt követte a Smile nevű trió, amelyben az Imperial College asztrofizika szakos hallgatójaként basszusgitáros barátjával és Roger Taylor dobossal játszott együtt. Kaptak is szerződést, de különösebb feltűnést nem keltettek, és a basszusgitáros két év múlva otthagyta őket. Helyére barátjuk, Freddie Mercury ugrott be énekesnek, majd 1971-ben John Deacon basszusgitáros is csatlakozott, nevüket Mercury javaslatára változtatták Queenre. Az együttes történetéről 2018-ban készült nagysikerű film, amelyben a gitárost Gwilym Lee alakította.
A Queen minden koncerttel ismertebb lett, mígnem a hetvenes évek közepére a brit rock egyik nagyágyújává váltak. Világszerte mintegy 170 millió albumot adtak el, olyan sikerlemezek fűződnek a nevükhöz, mint az A Night At The Opera, az A Day at the Races, a News of the World és a Jazz. Első nagy nyugati rockzenekarként léptek fel a vasfüggöny mögött, történetesen éppen a Népstadionban 1986. július 27-én, a koncertet Live Magic címmel látványos filmen örökítették meg. May harminc évvel később, 2016-ban járt ismét Magyarországon, akkor Kerry Ellis énekesnővel adott koncertet.
A Queen minden tagja írt slágereket, de May dalai a legkönnyebben felismerhetők, annyira jellegzetes gitárjátéka az olyan számokban, mint a Brighton Rock, a Queen-koncertek végén játszott, a közönséggel együtt énekelt és futballhimnusszá is vált We Will Rock You, a Fat Bottomed Girls, a Now I'm Here, a Tie Your Mother Down, a Hammer To Fall, az I Want It All, a Hegylakóból ismert Who Wants To Live Forever és a Queen utolsó dala, a The Show Must Go On. Az együttesben Freddie Mercury volt az abszolút frontember és a legnagyobb slágerek szerzője, míg May a színpadon is, az életben is szöges ellentéte volt a végletekig exhibicionista énekesnek a maga szerénységével és zárkózottságával.
Mercury 1991-ben bekövetkezett halála után szólóban folytatta. Egykori társának ajánlotta Too Much Love Will Kill You című dalát, amelyet már 1998-ban felvettek, de a közönség csak az énekes emlékére rendezett koncerten ismerte meg, s felkerült May első, 1991-es szólólemezére. Ezt megelőzően jelent meg Driven by You című dala, amely Angliában bekerült a Top Tenbe és a Ford is felhasználta reklámjában. A gitáros több igényes albumot készített, koncertjeit jól fogadta a közönség. Roger Taylor dobossal karöltve több, a Queen együttes nevéhez fűződő produkcióban vett részt, számtalan régi dalukat feldolgozták más előadókkal, és a Queen dalain alapuló We Will Rock You musical megalkotásában is részt vettek.
Brian May egy 2005-ös fellépésen (Wikipedia / Thomas Steffan / CC BY-SA 3.0)
May 1974-ben kiváló eredménnyel diplomázott fizikából és matematikából, de a Queen sikerét látva úgy döntött, hogy minden idejét a zenének szenteli. Az új évezredben látta elérkezettnek az időt, hogy felelevenítse a csillagászat iránti vonzalmát: 2007-ben, harminc évvel annak elkezdése után befejezte csillagászati disszertációját és megkapta doktorátusát. Több tudományos munkában vett részt, így a NASA New Horizons elnevezésű Pluto-szondájának megalkotásában, 2008 és 2013 között a liverpooli John Moores Egyetem kancellárja volt. Tudását a tudományt népszerűsítő munkában is kamatoztatta: két neves brit csillagásszal közösen írt könyvet az ősrobbanásról és az univerzum fejlődéséről.
Mayt 2005-ben a brit birodalmi rend parancsnoki fokozatával (CBE) tüntette ki II. Erzsébet királynő több évtizedes munkásságáért, a Rolling Stone magazin beválogatta minden idők száz legjobb gitárosa közé.
A Queen két egykori tagja (John Deacon basszusgitáros már nem zenél) 2004-ben Paul Rodgers énekes társaságában indult turnékra, Rodgers helyét 2011-től az amerikai Adam Lambert tölti be, 2017-ben jártak Budapesten is. May 2020-ban szívrohamon esett át, de teljesen felépült. Idén júniusban Adam Lambert és a királyi tengerészgyalogság zenekarának társaságában, a We Will Rock You című dallal ő indította a II. Erzsébet királynő platinajubileumának alkalmából a Buckingham palota előtt rendezett szuperkoncertet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Az első szívátültetéssel sikeresen magára haragította a dél-afrikai rezsimet Christiaan Barnard 15:05
- Viktória királynő közbenjárásával szabadult ki a börtönből Kossuth Zsuzsanna 14:33
- Három kategóriában díjazták a Magyaroszág 365 fotópályázat alkotóit 13:20
- Jézus Krisztus születésének ünnepére készít fel minket az adventi várakozás 09:50
- Szegény amerikai lányból lett a brit parlament első női képviselője Lady Astor 08:20
- A hidegháború végét jelentette a máltai találkozó tegnap
- Virágzott a tudomány, az orvoslás és a költészet az ókori Babilonban tegnap
- Minusz 60 fok és 160 km/h-s szél, Isten hozta az Antarktiszon tegnap