2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Túlságosan is merész előadásmódjával robbant be a zene világába Tom Jones

2023. június 7. 09:50 MTI

Sir Tom Jones, a Sex Bomb, a Delilah és a She’s A Lady című számok előadója június 7-én ünnepli 83. születésnapját.

Tom Jones
Tom Jones 2016-ban (Wikipedia / VMusic2016 / CC BY-SA 4.0)

Thomas Jones Woodward néven született egy szegény walesi bányászcsaládban. Iskolai pályafutása 16 éves korában véget is ért, egy évvel később már gyermeke és felesége volt. Kenyerét építőmunkásként és porszívó-ügynökösködéssel kereste, kiegészítésül esténként bárokban énekelt Tommy Scott művésznéven, a Senators együttes társaságában.

A walesi származású Gordon Mills, a Decca producere kötött vele először szerződést. Nevét is ő változtatta Tom Jonesra, hogy kihasználják az akkoriban nagy sikert arató Tom Jones című film sikerét.

Első kislemeze, az 1964-es Chills and Fever még kevés figyelmet keltett, a listára sem került fel. Hanem a második, az 1965-ös It’s Not Unusual című lemez azonnal sztárrá tette, pedig dalát „túl merész” előadásmódja miatt kezdetben csak helyi és kalózrádiók merték játszani.

1966-ban a hasonló című filmhez készült What’s New Pussycat Angliában és Amerikában is tarolt, ugyanebben az esztendőben jelent meg a Green, Green Grass of Home című dal, amely inkább Európában vette le a lábukról a középkorú hölgyeket és a tinilányokat.

A korai időszak híres dalai közül emlékezetesnek tekinthető az I’m Coming Home és a Delilah, az utóbbit az unalomig játszották a rádiók. 1965-ben ő énekelte a Thunderball című James Bond-film főcímdalát, s a következő évben, 26 évesen elnyerte a legjobb új előadónak járó Grammy-díjat.

Úgy látszott, hogy érzelgős dalok előadójaként skatulyázzák be, ami ellen nem is védekezett, bár erős hangja alkalmas lett volna soulos zeneszámok előadására is. Ilyen próbálkozása volt a Detroit City című dala, mely meghódította a közönséget, illetve a Help Yourself, a Minute of Your Time és a Daughter of Darkness. 1969 és 1971 között népszerű tévéműsort vezetett, This is Tom Jones címmel, a show-ért 1970-ben Golden Globe-díjra jelölték.

A hetvenes-nyolcvanas években csökkent iránta az érdeklődés, ezért a countryzenébe és a Las Vegas-i kaszinók jól fizető világába vonult vissza. Bár a biztos kenyérkeresetet biztosító Las Vegast továbbra sem hagyta ott, a nyolcvanas évek végén újra előbukkant, és az Art Of Noise társaságában előadott Prince-szerzemény, a Kiss ismét tarolt a listákon. Az ezredfordulón Reload című lemeze négymillió példányban kelt el, 36 hétig szerepelt a brit listán, Sex Bomb című dalát pedig ismét állandóan játszották a rádiók.

Pályája során csaknem száz filmben énekelt, több filmben szerepelt is, többek között az 1996-ban bemutatott Támad a Marsban és az 1999-es Agnes Browne-ban, a Simpson család című animációs filmben pedig önmagát szinkronizálta.

Zenei munkássága elismeréseként 1999-ben megkapta a Brit Birodalom Érdemrendjét, 2006-ban II. Erzsébet brit királynő lovaggá ütötte, ettől kezdve kijár neki a Sir megszólítás. 2010-ben, hetvenedik születésnapján Elton Johnt, Peter Gabrielt és Andrew Lloyd Webbert követve a brit Music Industry Trust életműdíjat kapta.

Legutóbbi, negyvenedik stúdióalbuma 2012-ben Spirit In The Room címmel jelent meg, becslések szerint 1965 óta csaknem 150 millió eladott lemezzel büszkélkedhet. A férfiasságát mindig hangsúlyozó, szőrös mellkasát és aranyékszereit láttatni engedő kihajtott ingben fellépő sztár soha nem volt a házastársi hűség mintaképe. Mégis 59 éven át élt boldog házasságban, s miután 2016-ban elvesztette feleségét, hazaköltözött Los Angelesből Londonba.

Magyarországon 2019 nyarán lépett fel hatodik alkalommal a Budapest Sport Arénában. 2020 áprilisában a The Glory of Love című dalával ő is részt vett a Global Citizen és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által szervezett One World: Together at Home című koncertsorozatban. A jótékonysági akció keretében 127,9 millió dollárnyi adományt gyűjtöttek a koronavírus-járvány élvonalában dolgozó orvosok és ápolók védőfelszereléseire és támogatására.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár