Az olasz egység gondolatával kelt és feküdt az öntörvényű szabadságharcos, Giuseppe Garibaldi

Garibaldi győztes hadjárata (calatafimi csata)

Itália évszázadokig egymással is marakodó államok sokasága volt, csak 1805-ben egyesítette Olasz Királyság néven Napóleon az általa elfoglalt területeket. Ennek emlékét még a régi állapotokat visszaállító bécsi kongresszus sem tudta eltörölni, megkezdődött a Risorgimento (szó szerint „feltámadás”) időszaka.

Az egyesítés első, hősies szakasza nem járt eredménnyel: a carbonarik mozgalmát elfojtották, az 1848-as forradalmakat leverték.

A nemzeti egység megteremtésén ezután a szárd-piemonti miniszterelnök, Cavour gróf munkálkodott, aki 1859-ben a III. Napóleon francia császárral szövetségben megvívott háború végén kiszorította az osztrákokat Észak-Itáliából. A fellelkesült tömegek – nem törődve a nagyhatalmak által kötött békével – elűzték Közép-Itália fejedelmeit is, s e területek népszavazás révén egyesültek II. Viktor Emánuel királyságával.

A dolog ennyiben is maradhatott volna, ám ekkor (ismét) színre lépett Giuseppe Garibaldi, aki egész életét a forradalmak és az olasz egység ügyének szentelte. 1807-ben született az akkor a Szárd-Piemonti Királysághoz tartozó Nizzában. Hazájából 1834-ben el kellett szöknie, Dél-Amerikában hadakozott, elsajátítva a gerilla-hadviselés fortélyait.

Az 1848-as forradalmak idején Milánóban harcolt, s ő irányította a franciák által ostromlott Róma védelmét. A bukás után Marokkóban és Amerikában élt, majd 1855-től egy Szardínia melletti kis szigeten várta az idők jobbra fordulását.

Az Ausztria elleni háborúban tábornokként szolgált, de miután Cavour a béke fejében átengedte Nizzát, Garibaldi szülőföldjét a franciáknak, sértetten ismét a háttérbe vonult.

A diplomáciai finomságokra nem sokat adó, épp ezért minden támogatást nélkülöző Garibaldi egy szicíliai felkelés hírére 1860. május 11-én 1064 (más források szerint 1089) embere (köztük a magyar Türr István és Tüköry Lajos) élén partra szállt a nyugat-szicíliai Marsalánál.

Garibaldi és II. Viktor Emánuel találkozása 1860. október 26-án

Első győzelmei után serege lavina módjára nőtt, elfoglalta Palermót, majd szeptemberre Nápolyt is, végül a Volturno folyónál megverte a nápolyi Bourbonokat (ekkor már 25 ezer főt számlált a serege).

Cavour azonban félt attól, hogy az öntörvényű Garibaldi a Rómát megszállva tartó franciák ellen fordul, ezért a szárd seregek gyorsított tempóban vonultak dél felé.

Az időközben „a két Szicília diktátorának” kikiáltott Garibaldi átadta a hatalmat II. Viktor Emánuel királynak, majd visszautasítva minden rangot, vagyont és kitüntetést, egy zsák liszttel, egy sajttal, egy doboz heringgel, egy cipóval és négy tallérral visszatért szigetére.

Itália hőse az egységes Olasz Királyság létrejötte, 1861 után Rómát akarta elfoglalni, de ezúttal a kormány csapatai tartóztatták fel, 1867-ben pedig a franciák verték meg.

Élete végére megkeseredett, örök fájdalma maradt, hogy Róma nélküle vált 1870-ben az egységes Olaszország fővárosává, ezért visszavonultan élt 1882-ben bekövetkezett haláláig. Állítólag partra szállásának egyik évfordulóján a végeérhetetlen ünneplő tömeget látva így fakadt ki: „milyen kevesen voltunk és milyen sokan maradtunk...”

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

15. Társadalmi kérdések a mai Magyarországon
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek

• Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
• Tiszaeszlár: a világ leghíresebb zsidó vérvádja
• A cigányság és az 1851-es népszámlálás
• Bujkálástól a haláltáborok borzalmaiig
• Cigány-képek a folklórtól az etnopolitikáig: a romák és a rendszerváltás