Mozgóképpé alakított fotókkal kelnek életre Budapest harcokban elpusztult épületei
2021. december 10. 13:36 MTI
Mozgóképen keltik életre Budapest II. világháborúban, vagy az 1956-os szabadságharcban megsérült, majd elbontott épületeit – tájékoztatta az Animatiqua stúdió csütörtökön az MTI-t.
Korábban
A stúdió harmadik filmjében is a Fortepan archívum gyűjteményéből válogatott fotók alakulnak át mozgóképpé. Újdonságként ezúttal több figyelem jutott a főváros egykori lakóira – közölték.
Egyebek mellett a régi Nemzeti színház épülete, a hömpölygő Duna, csobogó szökőkút, az egykori Erzsébet hídon gördülő villamos vagy a Tabánban csordogáló Ördögárok patakja elevenedik meg a felvételeken.
Budapesten sok épület tűnt el részben a háború pusztításai miatt, részben pedig az 1945 utáni „szovjetizációval” összefüggő politikai koncepciók áldozataként – idézi a közlemény Sólymos Sándort, a Magyar Képzőművészeti Egyetem egykori rektorhelyettesét, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem jelenlegi szaktörténészét.
Példaként említette a régi Nemzeti Színház épületét, „a helyén ma is egy idétlen tér van csak, aminek kialakítását annak idején a metróépítéssel magyarázták. A szovjet rezsimnek az útjában volt a nemzet színháza és az a tradíció, amit megtestesített” – mondta.
A filmben a térhatást mozgóképes elemek bevonásával erősítették.
Az elkészítés csaknem 600 munkaórát vett igénybe, és mintegy 30 képet dolgoztak fel, egyes esetekben a 3D technológia felhasználásával.
A fák, emberek vagy járművek által kitakart részeket vagy más forrásból pótolták, vagy újraalkották, az ismétlődő mintákra hagyatkozva – áll a közleményben.
A videó az alábbi linken tekinthető meg:
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2017
- Páratlan párok – megjelent a Múlt-kor nyári száma
- Kirakatházasság 1932-ből
- Róma mindenható matrónája
- Amerikai mámor Magyarországon
- Egy zárdából megszöktetett, boldoggá avatott Árpád-házi hercegnő
- Záray Márta és Vámosi János
- Paraguay tirannoszaurusza
- Az evezősök, művészek és bohémek gondtalan reggelije
- A tudomány és a sport kastélya Tordason
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap