2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Szinyei Merse Pál teljes életművét bemutató kiállítás nyílt a Magyar Nemzeti Galériában

2021. november 12. 15:52 MTI

Kép és kultusz címmel Szinyei Merse Pál életművét mutatja be a a Magyar Nemzeti Galéria (MNG), amely a mintegy 120 művet felvonultató kiállításon hazai és nemzetközi kortársakkal is párhuzamba állítja a magyar képzőművészet első modern festőjét.

A magyar művészet egyik legnagyobb mesterének harminc éve nem nyílt életmű-kiállítása Budapesten, pedig az utóbbi évtizedekben számos új eredmény született a Szinyei-kutatásban – közölte a tárlat csütörtöki sajtóbemutatóján a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója.

Baán László hozzátette: a kiállítás az elmúlt időszakban előkerült művek mellett hangsúlyosan mutatja be Szinyei életművének hazai és nemzetközi kapcsolódási pontjait, valamint utóéletét is, többek között Monet, Courbet, Sisley, Corot, Gainsborough és Böcklin; valamint Benczúr, Ferenczy és Rippl-Rónai – a kortársak közül Konkoly Gyula és Tót Endre – munkáit felvonultatva.

Hessky Orsolya, Krasznai Réka és Prágai Adrienn kurátorok elmondták, a kiállítás fordított időrendben, a beérkezett művész pozíciójából – és a kialakult kultuszból – visszatekintve, a főbb tematikus csomópontok mentén beszéli el Szinyei Merse Pál életművének alakulását.

Szinyeit ma a 19. századi magyar képzőművészet első modern festőjeként tartják számon, indulásakor azonban kemény küzdelmet kellett folytatnia a korabeli kritikával, és meg nem értettsége miatt egy időre le is tett az alkotásról – idézték fel.

A látogatók először a már köztiszteletnek örvendő festő kései, minden addiginál színpompásabb képeivel találkozhatnak, köztük a Fehér fa című festménnyel, amely több mint száz év után most szerepel először kiállításon.

Ekkorra az 1900-as párizsi világkiállítás már a nemzetközi hírnevet is meghozta Szinyei számára, akinek Hóolvadás című képe a magyar művésztársakra is nagy hatást gyakorolt, a késői hazai elismerést eredményező, az 1896-os millenniumi ünnepségek után.

Az MNG tárlata egymás mellett mutatja a Léghajót és a Pacsirtát, a két főművet ugyanis rokonítja, hogy a képmezőt mindkettőn a merészen kék égbolt látványa uralja. Mint a kurátorok kiemelték, Szinyeit munkássága korai szakaszában sokat támadták „színezési őrülete”, vagyis élénk színei miatt.

A festő valóban újítónak ható kolorizmusának hátterébe külön szekció vezeti be a látogatót az alkotómester munkáinak színelemzésén keresztül.

Máig vitatott, hogy Szinyeit lehet-e impresszionistának tekinteni, ezért a kiállítás a látogatóra bízza a kérdés eldöntését, több párhuzamot is bemutatva Sisley, Monet és Raphael Collin munkáival.

Tág kontextusba helyezve, többek között Gainsborough, Székely Bertalan, Bastien-Lepage és Gustave Doré női portréi között kapott helyet a tárlatban az emblematikus Lila ruhás nő, Szinyei talán legismertebb alkotása, a Majális keletkezésének körülményeiről pedig egy filmet is megtekinthet a közönség.

Gazdag válogatás mutatja be Szinyei Merse Pál müncheni tanulóéveit, a fiatalkori Szinyei-képeket Courbet, Mackart, Böcklin, Benczúr Gyula és más kortársak alkotásai mellé helyezve.

A tárlat külön szekcióban hívja fel a figyelmet a festő még lappangó műveire, majd Szinyei kortársakra gyakorolt hatását is vizsgálja Konkoly Gyula, Tót Endre és Szabó Ábel munkáit felvonultatva.

A Kép és kultusz című kiállítás 2022. február 13-ig látogatható a Magyar Nemzeti Galéria C épületében.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Szerelmespár (olajfestmény 1918-ból)Majális (1873)

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár